Vereség a Hajdúságban

Balmazújváros – Kozármisleny 3-1 (1-1)

NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés

Balmazújváros, 900 néző

Vezette: Berger J. (Buzás B., Szvetnyik B.) Tart. jv.: Lovas L.

Balmazújváros: Szalma – Oláh, Kiss L., Forgács, Németh Á. (Belényesi 58.) – Nagy R., Müller, Szőllősi, Virágh – Tóth D. (Pintér 46.), Urbin (Murák 78.)

Vezetőedző: Híres Gábor

Kozármisleny: Sólyom – Kiss M., Fellai, Vattai, Fenyvesi – Nagy E. (Szabó B. 46.), Kovács T. – Cziráki, Kovács D., Farkas Z. (Vituska 70.)- Varga B. (Tóth A. 46.)

Vezetőedző: Szabó Zsolt

Gólszerzők: Urbin 23., Virág (11-esből) 65.,  Murák a 90. illetve Varga B. a 9. percben.

Sárga lap: Virágh 62., Müller 66. illetve Farkas Z. a 30., Szabó B. 87., Kovács T. a 92. percben.

A Kozármisleny gárdájából betegség illetve sérülés miatt hiányzott: Pap R., Zsdrál, Nagy K., Turi, Banai. 

Bozsovics Milán az U21-es csapat meccsén lépett pályára, ahol gólt is szerzett.

Csapatunk már szombaton elutazott Mislenyből, hogy a hosszú fárasztó buszutat ne a mérkőzés napján kelljen letudni.

Jól kezdődött a találkozó együttesünk számára, hiszen a mérkőzés elején vezetéshez jutottunk.

A 9. percben Cziráki labdát szerzett, Kovács Dánielhez passzolt, aki remekül ugratta ki Varga Bencét, csatárunk 15 méterről lövésre vállalkozott, a labda Szalma kapus fölött a hálóban landolt. 0-1.

A 10. percben Tóth D. kapura fordult, lövése célt tévesztett.

A 14. percben Szőllősi 25 méterről lőtt, Sólyom magabiztosan hárított.

A 17. percben Cziráki ment el a bal oldalon, középre adott labdáját Farkas Z. fejelte kapura, de Szalma bravúrral hárított.

A 20. percben Cziráki beadását Vattai fejelte pár cm-rel kapu mellé.

A 23. percben Virágh ment el a bal oldalon beadását Urbin levette, majd 13 méterről nagy erővel a jobb felső sarokba lőtte a labdát. 1-1.

24. percben Farkas Z. kapáslövését másodszorra fogta meg.

A 36. percben Kovács D. vállalkozott lövésre távolról, de Szalma a helyén volt és védett.

A 43. percben Urbin passza után Nagy R. lőtt kapu mellé.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, hol az egyik, hol a másik csapatnak voltak lehetőségei. Mindkét oldalon voltak helyzetek és mindkét csapat ezek közül egyet használt ki.

A szünetben Szabó Zsolt vezetőedzőnk cserélt, Nagy E. helyére Szabó B. míg a kisebb sérüléssel bajlódó Varga B. helyére Tóth A. állt be.

A 46. percben a hazai csapatba a szünetben pályára lépő Pintér N. távolról lőtt, de Sólyom hárított.

Az 50. percben óriási helyzetet puskáztunk el. Az egyik hazai játékos veszélyeztette saját kapuját, Szalma védett egyet, majd Cziráki kapu fele lőtte a lecsorgó labdát, ami Forgácsról a kapufára pattant, majd úgy tűnt a labda átgurult a gólvonalon is, de sajnos a játékvezető nem így látta, így elmaradt a vezetésünk.

Az 57. percben Urbin lőtt kapu felé, de védőinkről szögletre vágódott a játékszer.

A 65. percben véleményes 11-eshez jutott a Balmazújváros. A tavalyi gólkirály Urbin Vattai mellett elesett és a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Virágh végezte el, a lövésbe Sólyom még beleért, de hárítani nem tudott. 2-1.

A 66. percben Pintér N. került volna ziccerbe, de érkezett Sólyom és tisztázott előle.

A 70. percben Szőllősi passza után Urbin lőtt fölé.

A 77. percben Kiss M. cselezte ki védőjét, beadása átszállt a hosszúra, ahol Vituska éles szögből mellé lőtt.

A 89. percben Belényesi 22 méteres lövését Sólyom nagy bravúrral szedte ki a jobb sarokból.

A 90. percben eldőlt a 3 pont sorsa, Szőllősi végzett el sarokrúgást amely után a csereként beállt Murák 5 méterről sarokkal, látványosan szerezte meg a 3. hazai gólt. 3-1.

Híres Gábor: Úgy érzem végig uraltuk a mérkőzést, s bár elismerem, voltak nehéz pillanataink, de ennek ellenére megérdemelt a győzelmünk.

Szabó Zsolt: Az első félidő kiegyenlített futballja után a folytatásban egy meg nem adott gólunk meghatározta további játékunkat, illetve a Balmazújváros támadóival sem tudtunk mit kezdeni ezen a napon.

Hajrá Kozármisleny!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!