U9 – Szépen csillogó ezüst Székesfehérvárról

Az U9-es korosztályunk PMFC és Kozármisleny labdarúgóiból összeállított együttese egy 16 csapatos nemzetközi tornára volt hivatalos Székesfehérváron.

A Főnix kupán a résztvevő csapatok két – palánkos műfüves pályán mérhették össze tudásukat. Két ötös és egy hatos csoportot alakítottak ki a szervezők.

Csoportmérkőzések:

PMFC- PAKS  2-1

Gólszerzők: Sajnovics, Rácz

Végig a kezében tartotta a csapatunk a mérkőzést, ellenfelünk próbálta tördelni a játékunkat, lelkesen védekeztek, csupán egy-egy távoli lövéssel veszélyeztették a kapunkat. Sajnos  a rossz helyzetkihasználásunk miatt lett a végeredmény szoros.

PMFC- IKARUS BSE 1-0

Gólszerző: Pataki

Nem játszott jól a csapat, kapkodtunk, sorra rossz döntéseket hoztunk. Szoros mérkőzést játszottunk a fizikálisan erősebb, ám játéktudásban lényegesen gyengébb ellenfél ellen.

PMFC- MÉNFŐCSANAK 11-0

Gólszerzők: Pólics 5, Keresztes 3, Ulrich 2, Pataki

A csoport leggyengébb képességű ellenfele ellen gyors, kreatív játékot bemutatva gyűjtöttük be a három pontot.

PMFC – HÉVIZ   1-0

Gólszerző: Sajnovics

Az utolsó csoportmérkőzés eredményétől függetlenül már bejutott az első hatba a csapat. Jól játszottak a srácok, csupán a befejezések nem sikerültek.

Veretlenül négy győzelemmel  15-1-s gólaránnyal jutott a csapat a legjobb hat közé.

A hatba jutott csapatok: GYŐRI ETO, FŐNIX – GOLD SZÉKESFEHÉRVÁR, MÉSZŐLY FOCISULI, PMFC, HÉVIZ, RKSK.

Három közé jutásért:

PMFC- RKSK   1-1

Gólszerző: Pataki

Az első négy-öt percben eldönthettük volna a továbbjutást, de a kapu előtt ismét határozatlanok voltunk. A vezetést sikerült megszerezni, amit az ellenfelünk egy büntetőből egalizált. A büntető párbajból a mi csapatunk került ki győztesen, és jutott a legjobb három közé.

Hármas finálé:

GYŐRI ETÓ – FŐNIX GOLD  2-0

PMFC  – FŐNIX GOLD  1-0

Gólszerző: Pataki

A végeredmény a házigazdákra nézve nagyon hízelgő, az egész mérkőzésen nagy nyomás alatt tartottuk a fehérváriakat, csupán az egész napra jellemző pocsék helyzetkihasználásunk miatt lett ilyen szoros az eredmény.

PMFC – GYŐRI ETO 0-1

Nagyon jó iramú döntő volt, ahol a győri  srácok frissebbek  és talán kicsit motiváltabbak is voltak. A mezőnyfölényünk itt is megvolt, de nem tudtuk végig vinni a támadásainkat – lövés helyett csel, passz helyett előkészítetlen lövés – látszott a gyerekeken, hogy ez  már a hetedik mérkőzésük volt. A nézők egy igazi DÖNTŐT láthattak, méltó befejezése volt a napnak.

Ismét bebizonyította a korosztály, hogy a legjobbak között a helye, a legtudatosabb játékot mutatták be a mezőnybe, csupán a végjátékunk volt a mai napon karcsú. A PMFC kis korcsoportjából három csapat indult a Főnix kupán, és mindhárom csapat döntőt játszhatott! Két ezüst és egy arany volt az idei Székesfehérvári  mérleg. Gratulálunk!

A tornán résztvevő játékosok: Budzsáklia Benett, Keresztes Noel, Sajnovics Milán, Pólics Áron, Rácz Balázs, Ulrich Dani, Fábián László, Pataki Noel.

A torna legjobb kapusa Budzsáklia Benett lett, a gólkirály pedig Pólics Áron . Két játékosunk a torna válogatottjába is bekerült: Keresztes Noel és Sajnovics Milán.

A 2004-s korosztályunk az őszi szezonban négy tornán szerepelt, két első egy második és egy harmadik helyezést értek el. Legközelebb 2013.01.06-n lépnek pályára Kaposváron, majd rá egy hétre Boszniába utaznak egy két napos teremtornára.

Gratulálunk srácok, jó pihenést!

Pókos Csaba- Jelena Richárd

Szólj hozzá a bejegyzéshez!