U19 – Vereséget szenvedtünk a Szentlőrinctől

Szentlőrinc – HR-Rent Kozármisleny 2-1 (1-0)

U19-es NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés

Szentlőrinc

HR-Rent Kozármisleny: Lendvai – Dankó, Keresztes, Bosnyák, Horváth R. – Kovács P. ( Vodli), Körmöczi – Hodosán, Kismárton, Kovács P. (Horváth K.) – Ghersin

Vezetőedző: Kovács Zoltán

Gólszerző: Hodosán

Kovács Zoltán: A heti felkészülésünk sajnos nem úgy sikerült ahogy elterveztük, eltiltás, több sérülés is nehezítette a gyakorlást. A felvázolt taktikán hamar változtatni kellett, mert egy egyéni hiba után hátrányba kerültünk. Az első félidőben a védekezésünk rendben volt, a támadó játékunkból hiányzott a dinamika és kevés volt a labda nélküli mozgás. Így is kialakítottunk két nagy helyzetet, de ezeket nem tudtuk gólra váltani. A második játékrészben feljebb toltuk a védekezésünket és próbáltunk az ellenfél térfelén labdát szerezni. Gyorsan tudtunk is egyenlíteni, de a lélektani előnyt nem tudtuk kihasználni. Egy védelmi hiba után büntetőből ismét előnybe került ellenfelünk, és ez teljesen megzavarta a csapatot. Rossz felfogásban, kapkodva játszottunk, melynek vereség lett a vége.

Hajrá Kozármisleny!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!