U19 – 3 ponttal tértünk haza Komlóról

Komló – HR-Rent Kozármisleny 0-3 (0-1)

U19-es NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés

Komló

HR-Rent Kozármisleny: Lendvai – Horváth K. (Gurdic), Keresztes, Marton, Bódis – Kovács Á. – Hodosán (Kovács P.), Horváth R., Szabó, Körmöczi – Ghersin (Dankó)

Vezetőedző: Kovács Zoltán

Gólszerzők: Hodosán, Bódis, Körmöczi.

Kovács Zoltán: Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk a Komló ellen. Nehéz mérkőzésre számítottunk, a hazai csapat szervezettsége és a pálya talaja miatt. Jól alkalmazkodtunk a körülményekhez és fegyelmezett, taktikus játékkal elhoztuk a három pontot a házigazdáktól. Motiváltan, nagy elszántsággal játszottunk, szembetűnő volt a gyorsaságbeli  különbség, mind dinamikában, mind sebességben a két csapat között. Külön öröm, hogy ismét kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést. A bajnokságban mi kaptuk a legkevesebb gólt, a rúgott gólok számában a legjobbak között vagyunk. Ismét eredményesek voltunk még az utolsó percben is, ez mutatja a mentális és fizikai állapotunkat. Gratulálok a Csapatnak, előre mutató dolgokat láttam a jövőre nézve!

Hajrá Kozármisleny!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!