U15 NB I – Balszerencsés végjáték a PMFC otthonában

PMFC – Kozármisleny 1-0

U15-ös NB I-es bajnoki labdarúgó mérkőzés

Pécs

Vezette: Molnár Á.

Kozármisleny: Smátrola – Rácz (Berdó), Miklós, Auth, Konyhás G. – Horváth G. (Vadász) – Heidecker, Szabó D. (Horváth D.), Oberlander, Kaszás (Tóth M.) – Hleba (Spán)

Vezetőedző: Pókos Csaba

Jók: Auth, Heidecker, Rácz, Oberlander.

A tabellán előkelő pozícióban helyet foglaló PMFC otthonába látogattunk, ahol a mérkőzés egyértelmű esélyese a hazai gárda volt.

Az első félidőben jobbára a Pécs akarata érvényesült, helyzeteik adódtak ugyan, de komoly gólszerzési lehetőséget nem sikerült kialakítaniuk.

A 2. félidőben mindkét együttes sokat cserélt, amiből úgy tűnt, hogy csapatunk fog jobban kijönni. Egy 15-20 perces periódusban a PMFC fölé kerekedtünk, ekkor 3 komoly helyzetet alakítottunk és sajnos hagytunk is ki.

A mérkőzés vége felé ismét a PMFC vette kézbe az irányítást, ekkor már kapufát is lőttek, illetve közelről az oldalhálóba.

Úgy tűnt, hogy együttesünk megszerzi az egyik bajnoki pontot, amire rászolgáltak a srácok, hiszen nagy akarással, megilletődöttség nélkül futballoztak.

De sajnos ezúttal Fortuna nem volt velünk hiszen a legutolsó támadásból, 10 másodperccel a rendes játékidő vége előtt egy kapu előtti kavarodás után a hazaiak betaláltak, így 1-0-ra megnyerték az összecsapást. Már középkezdésre sem jutott idő.

Bár fájó a vereség, de rengeteg pozitívuma is volt a mérkőzésnek. Egy jóval esélyesebb csapat otthonában a második félidőben átvettük az irányítást, gólhelyzetekig jutottunk, végig volt tartása és stabilitása a csapatnak, nem mellékesen 5 fő 2 évvel fiatalabb (1999-es születésű) labdarúgónk is pályára lépett!

A vereség ellenére is GRATULÁLUNK a CSAPATNAK!

Szombaton a Kaposvár ellen reméljük sikerül javítani!

Pókos Csaba: Nagyon rosszul kezdtünk, 10-15 percet vett igénybe míg a PMFC által alkalmazott felállásra tudtunk reagálni.  Nem jól osztottuk el az embereket, sokszor rosszul váltottunk, a házigazdák többször is mögénk kerültek és helyzeteket is voltak. Az első félidőben nem igazán tudtunk helyzetet kialakítani, szabadrúgásokból és egy-egy átlövésből próbáltunk veszélyeztetni. A második félidőben mindkét csapat gólokkal dönthette volna el a mérkőzést. A kispadról jól szálltak be a cserejátékosaink, a támadójátékunk feljavult, és volt egy 15 perces periódusa a mérkőzésnek  mikor teljesen a hazaiak felé kerekedtünk, de helyzeteinket mi sem tudtuk értékesíteni. Az utolsó negyed órában ismét a házigazdák voltak kezdeményezőbbek, és tíz másodperccel a vége előtt sikerült megszerezniük a három pontot eldöntő gólt. Nehéz egy ilyen mérkőzés után mit mondani, nem játszottunk jól, de nagyon akart a csapat. A futballhoz szerencse is kell, remélem az elkövetkezendő hetekben már mellénk áll.

Hajrá Kozármisleny!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!