U11-12 – Ezüstérem Horvátországban

Múlt csütörtök este indultunk Horvátországba, ahol egy nyolccsapatos nagypályás tornán vettünk részt. A tornát 98-99-as születésű játékosokból álló együtteseknek írták ki. A részt vevők között több első osztályú horvát csapat utánpótlása is szerepelt.

A mérkőzések előtti napon a szervezők jóvoltából a gyerekek ingyenesen részt vehettek egy egész napos hajókiránduláson a Kornati Nemzeti Park szigetei között.

Szombat reggel a csoportmérkőzésekkel kezdődött a torna.

A részt vevő gárdákat két négyes csoportba osztották a szervezők, ha másnap is pályára szerettünk volna lépni, akkor legalább második helyen kellett végeznünk.

Csoportmérkőzéseink:

NK VELIBIT – Kozármisleny SE 0 – 3  Gólszerzők: Vogyicska 2, Horváth

BELISCE  – Kozármisleny SE 1 – 4  Gólszerzők: Szabó 2, Mim 2

A két mérkőzés után már biztossá vált, hogy továbbjutottunk, az utolsó meccsen a csoportelsőség volt a tét.

SIBENIK  – Kozármisleny SE 1 – 1 Gólszerző:Tóth

A döntetlen nekünk kedvezett, jobb gólaránnyal megelőztük annak a SIBENIK-nek az utánpótlás csapatát, mely érdekelt a most induló Európa Ligában.

A mérkőzések után ismét felfrissülhettünk a tengerben, hisz bár a torna a parttól mintegy 20 kilométerre fekvő városban volt, a szervezők Biogradban, a tengertől 500 méterre biztosítottak részünkre szállást ellátással, mely a gyermekek részére szintén ingyenes volt.

Vasárnap következtek a helyosztók, ahol már csak négy csapat volt versenyben. A döntőbe jutásért a NK Medimurje-vel játszottunk.

NK Medimurje – Kozármisleny SE 1 – 2 Gólszerzők: Szabó, Vogyicska

A másik mérkőzésen úgy alakult az eredmény, hogy a döntőben ismét a SIBENIK csapatával játszunk, akik 2-0-ra verték a szintén első ligás ZADAR csapatát.

SIBENIK – Kozármisleny SE 1 – 0

Ezen a mértkőzésen játszottak legjobban a mislenyi srácok, nagyon sokan nekik szurkoltak, csak egy dologgal álltunk hadilábon, az a góllövés.

Az egész torna folyamán fizikálisan nagyon erős ellenfelek ellen játszottunk, számomra is meglepő volt, hogy a párharcok nagy részéből mi jöttünk ki győztesen, ez a horvát csapatok ellen mindenféleképen pozitívum.  Megjegyzendő, hogy a Kozármisleny SE csapatában volt a legtöbb ’99-s gyermek.

Meg kell említenem, hogy ilyen jó szervezésű, jó körülmények között megrendezett tornával, és ilyen figyelmes házigazdákkal ritkán találkozunk.
Köszönjük Kovácsevics Tibor segítségét, aki az egész torna folyamán segített nekünk a kommunikációban.

 A csapat tagjai: Somogyi Máté, Rácz Benedek, Nidermayer Máté, Berdó Máté, Dingó Edgár, Vogyicska Bálint, Temesvári Máté, Petrovics Tamás, Mim Gergely, Szabó Dominik, Tóth Marcell,  Horváth Roland, Walter Martin, Tamás Zsombor, Loch Péter, Welchner Róbert, Smátrola Gergő.

A torna legjobb mezőnyjátékosának Vogyicska Bálintot választották.

Gratulálok az egész csapatnak, és jó pihenést kívánok!

Pókos Csaba

2 hozzászólás

  1. brigó szerint:

    Gratulálunk az egész csapatnak!
    Élmény volt ismét benneteket játszani látni!!
    Köszönjük Csaba, hogy a szülők el kísérhettek benneteket és együtt örülhettünk és szórakozhattunk!
    Nagyon jól éreztük magunkat!!:):):):):):)
    Mindenkinek jó pihenést és élményekben gazdag nyarat kívánok!!

  2. zsolee szerint:

    Az utazáson és a tornán készült összefoglaló képsorozat itt:

    http://benkovac.mislenynb1.fotoalbum.hu/

Szólj hozzá a bejegyzéshez!