Tulajdonosi interjú az NB II-es szezonkezdet előtt

Feleki Attilával a Kozármisleny FC tulajdonosával beszélgettünk az előttünk álló bajnoki szezonról.

Hogy telt az idei  nyár? Miképp értékeled a távozók – érkezők listáját?

A nyár nagyon nehéz volt az átigazolási időszak miatt, amely még nem zárult le, szeretnénk egy irányító típusú játékost igazolni, mert ott kevés lehetőségünk van és az össz létszámunk is vékony, hiszen míg tavasszal 14 fordulót kell játszani, az ősszel minimum 22 mérkőzést a Liga kupával együtt. Az látható, hogy a kiválasztás jól sikerült, jó szellemű játékosok érkeztek, nekik kell minél előbb csapattá érni a pályán is.

Mi az NB II-es csapatunkkal szemben megfogalmazott hivatalos célkitűzés?

Nem volt eddig ilyen, hiszen a végleges keret ismeretében érdemes ezt megfogalmazni, de úgy érzem a táblázat  első felében a helyünk.

Ahogy azt már többször hallhattuk tőled, az egycsoportos NB II osztályváltásnak felel meg. Mire lehet képes együttesünk a megerősödött mezőnyben, ahol megyeszékhelyek, Magyar Bajnok és Magyar Kupa győztes, nagy múltú csapatokkal kell versenyeznünk?

Valamikor én is nagyon gyors voltam, de az húsz éve volt… Tiszteljük a múltját mindenkinek, de azért nem adnak pontot, ezen az elven az elmúlt két évben nem lehettünk volna az első ötben soha, a tényeket viszont ismerjük. Ennek ellenére sokkal nagyobb koncentrációra lesz szükség a szerda-szombat ritmus miatt, és főleg azért, mert nincs gyakorlatilag gyenge csapat, bárki képes bárkit megverni.

Mennyire jelent nehézséget, hogy az idei évben a Bajnokság mellett a Ligakupában is megmérettetik csapatunk, illetve hogy itt az egycsoportos NB II-ben komoly távolságokra kell utazni, Kisvárda pl. 550 km-re található Kozármislenytől.

Az utazás egy fájó pont, pedig kis ország vagyunk, a főváros központú úthálózatunk is hátrány ebben. Ha nincs megfelelő létszám a Liga kupa miatt könnyen a bajnokság rovására mehet a sorozat terhelés, ezért kellene még két játékos a keretbe.

Hazai pályán az elmúlt 2 évben a legjobban szerepeltünk a Nyugati csoportban. Gondolom most is kiemelt fontossággal bír a hazai pályán való sikeres szereplés, hogy egy győzni akaró, szerethető csapatot láthassanak a szurkolóink Kozármislenyben?

Ezeken a távolságokon az NB I is kevés idegenbeli nézőt mozgat meg, a gazdasági helyzet  és a TV lehetősége ezt tovább rontja, ezért kiemelt fontosságú, hogy a hazai mérkőzéseken jól szerepeljük. Ez mellett persze minden mérkőzés és pont fontos, az csak külön öröm ha ezek hazai környezetben jönnek.

Ejtsünk néhány szót a csapat gazdasági helyzetéről. Mennyire áll stabil lábakon NB II-es klubunk?

Jelenleg nincs semmilyen tartozásunk, a tervezett költségvetésünk viszont idén nagyon feszített. A bizonytalansági tényezőt ez eredményességi alapon elosztott TV pénz jelenti, ha netán a vártnál rosszabbul szerepelnénk, az kevesebb pénzt jelent, de ettől nekünk még ki kell fizetni a buszt, a fizetéseket, mindent, de úgy hisszük reálisak a terveink. Ettől függetlenül sokat segítene valamilyen mértékű Önkormányzati támogatás, illetve szerencsés lenne végre egy jelentősebb támogatót találni. Bár az eredményeink alapján erre rászolgáltunk, ez a térség nem bővelkedik tőkeerős cégekben. Ha csak abba gondolok bele, hogy a cégeknek a TAO-ból adható támogatásból változatlanul évek óta egyetlen helyi cégtől sem kapunk semmit, akkor sokszor elgondolkodom hogy tényleg jó ez így. Ettől még nem dugom a homokba a fejem persze, csak fájó hogy az ország más megyéiből szedjük ezt össze, mikor néhány nagyobb cég itt helyben is van.

Ha előzetesen lehet ilyet kérdezni, mivel lennél elégedett a bajnokság végén?

Természetesen ez is összetett, ha szigorúan a tabellát nézem, a nyolcadik helytől előre a mezőnyt megismerve úgy érzem a minimális célt elérnénk, én abban bízom hogy az első ötbe odaérünk, de akár jöhet evés közben az étvágy!

Köszönjük a beszélgetést és sok sikert kívánunk!

Hajrá Kozármisleny!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!