Szorosabb együttműködés a PMFC-vel

Ahogy az a csütörtöki szülői tájékoztatón már elhangzott a jövőben a két klub, Kozármisleny (Gold-Sport Kft.) és a PMFC szorosabbra fűzi kapcsolatát.

Az utánpótlásban egy eddig nem látott szoros együttműködés fog megvalósulni, amely komoly változásokkal is jár.

A teljes utánpótlásért a jövőben Mink Olivér felel majd, ő lesz az utánpótlás szakmai igazgató. Olivér az előző évben a PMFC NB I-es csapatánál vezetőedzőként dolgozott és korábban a Kozármisleny U19-es csapatának volt szakvezetője.

A két sportszervezet (Gold-Sport és PMFC) külön jogon indul a különböző bajnokságokban, így hagyományos értelemben vett fúzióról nem beszélhetünk, de a jogi formulát leszámítva igen.

A két sportszervezet között a játékosok átjárása csak télen és nyáron lehetséges.

Az U12-es korosztályig Pókos Csaba a felelős, míg U13-U15 NB II-ig Jelena Richárd.

Lesznek korosztályok, ahol a Gold-Sport és a PMFC is saját csapatokat indít:
U8-U9-U10 (Bozsik, Regionális).

A PMFC U11-es korosztálya szintén a Regionális bajnokságban illetve a Bozsik tornákon indul.

Az U12-es PMFC-s sportszervezet csapat az U13 NB II Dél-Nyugati csoportban, míg a Gold-Sport U12 az U13-as Megyei bajnokságban szerepel.

Az U13-asok Gold-Sportos alakulata az U13 NB II Dél-Nyugati csoportban, míg a legjobbak a PMFC színe alatt az U13-as kiemelt bajnokságban (NB I Nyugati csoport) versenyeznek.

Az U14-ben a PMFC az U15 Dél-Nyugati csoportban indul, hasonlóan a Gold-Sport U15-ös korosztályához.

Az U15 PMFC a kiemelt bajnokságban, az NB I Nyugati csoportban indul.

Természetesen ahogy korábban is előfordult, úgy a jövőben is elő fog fordulni, hogy egy-egy fiatal labdarúgó nem a születési évüknek megfelelő korosztályban, hanem a biológiai érettségüknek és/vagy tehetségüknek köszönhetően a fejlődésük szempontjából optimális és számukra leginkább megfelelő korosztályban fognak szerepelni.

Az U16-osok az U16 NB I-ben szerepelnek, az U17 Gold-Sportosok az U17 NB II Dél-Nyugati csoportban.

Természetesen ahogy a többi korosztályban úgy itt is előfordulhat, hogy jelen példa kedvéért egy 97-es születésű korábbi Gold-Sportos vagy PMFC-s nem kerül be az U16 kiemelt korosztályba (PMFC), nekik a versenyeztetése az U17 NB II-ben valósulhat meg a Gold-Sport jogán.

Az U17-es korosztályban egy másik csapat is szerepel, a PMFC U17 NB I kiemelt bajnokságban.

Az U18 PMFC ugyancsak a zárt NB I-es bajnokságban indul. Míg az U19-ben a Gold-Sport az NB II Dél-Nyugati csoportban.

A PMFC U19 a kiemelt NB I-es U19-es bajnokságban szerepel.

A teljes vertikum két utánpótlást szolgáló felnőtt korosztállyal egészül ki. Egyrészt az NB III-as PMFC-vel, másrészt az NB II-es Gold-Sporttal.

A korábban Kozármislenyben szereplő és legutóbb ezüstérmes NB II-es csapat biztosan elindul a másodosztályú bajnokságban, a helyszín pedig Kozármisleny lesz.

Mint tudjuk az NB II-t átszervezik. Az egycsoportos másodosztályba a most nyáron induló bajnokság végén az 2-5. helyezett csapatok szereznek közvetlenül indulási jogot. Az 6-8. helyezettek az NB III-as bajnokokkal osztályozót játszanak, melynek győztesei az NB II-be a vesztesek pedig az ugyancsak átalakuló 3 csoportos  NB III-ba kerülnek.

A versenykiírás szerint NB I-es csapatok 2. számú csapata nem vehet majd részt az egycsoportos NB II-ben.

Az utánpótlásban dolgozó edzők személyéről a jövő hét elején tájékoztatót tart a PMFC klubvezetése.

44 hozzászólás

  1. Rózsa Sándor szerint:

    A szülőin bemutatott táblázatot fel tudnátok tölteni? Köszönettel: Rózsa Sándor

  2. Kérdés szerint:

    Végre egy jó hír! És egy jó felépítés! Évek óta ez kellett volna!!

  3. Kiss M szerint:

    Ez már nem Kozármislenyről szól .Sajnálatos módon a mindig is közutálatnak mondott pmfct majmoljuk .Főleg utánpótlás szinten, de a Feleki sem imádta őket amikor egy bajnokságban játszottunk velük az NB2 ben ! Nagyot fordult a világ . Kész átverés az egész ! Remélem nem törli a moderátor.

  4. szülő szerint:

    A pmfc-nél a gyerek foci nagy részben a szülői támogatásról szól, de sajnos az edzők felé :)
    Nincs eredmény, nincs mihez nyúlniuk kifogytak az ötletből, pedig a gyerekek ott vannak, csak nem mindegyik ott, ahol kellene!
    A pmfc így kozármislenytől, megkap egy igen tehetséges csapatot amivel tud mit kezdeni, Ha nem ezt a politikát folytatja.

    Hajrá Kozármisleny.

  5. nagy b szerint:

    ez igen! …ezt érezni lehet!!

  6. Kiss M szerint:

    Szerdán szülői értekezlet Kozármislenyben a pmfc utánpótlásnak ! Nevetséges ,szánalmas ,felháboritó .Sajnálom a Mislenyi szülöket !

  7. Kérdés szerint:

    Kiss M! Egy hete el lettem igazítva hogy mertem véleményt írni! Remélem te nem jársz így!

  8. sr szerint:

    Teljes mértékben igazad van Kiss M!
    PMFC mez, Pécsen a meccsek, stb. Ennek már semmi köze Kozármislenyhez, egyszerűen megszűnt a csapat!! Ez a szomorú igazság..

  9. Fellai József szerint:

    Meg lehet köszönni a tisztelt városvezetésnek. Ez volt a válasz arra, hogy valaki a narancsbrigádból bele akart ülni a készbe! Nem sírni kell, el lehet kezdeni elölről, újból felépíteni mindent 30év alatt! Tudom mi munka, mi is elkezdtük a Mecsek Góliátot építgetni. kezdtük 16 játékossal, és amikor mi kiléptünk belőle akkor 200 gyerek focizott.
    Mi nem jutottunk idáig. Bár onnan, ma sokan NBI – NBII -es játékosok. Hála Erdei Karcsi és sok edző munkájának.
    Ezt Feleki Attila, mivel nem szülő folyamatosan tudta építhetni. És ezzel arányosan nőtt az irigyei száma!
    Úgy hogy nem sopánkodni kell! Itt a lehetőség!

  10. Fellai József szerint:

    Az viszont, kétségtelen, ha elköltözik az első csapat Mislenyből már nem ugyanaz a csapat lesz. Azt a családias hangulatot, összetartást, összetartozást máshol nem fogják megtalálni. Ezek nélkül pedig – szerintem – kétséges a tavalyi eredmény megismétlése!
    Sajnálom, hogy ez megtörténhet egy sikeres csapattal. Tipikusan magyar történet. A sikeré is – a körülmények miatt – és a további is – egy két ember rosszindulata és irigysége miatt.
    Sajnálom, mert úgy néz ki akár így, akár úgy az Attila munkája félig meddig összeomlik.
    Bár ne lenne igazam!

  11. nagy b szerint:

    mi pécsiek pedig nem akarunk egy olyan környezetbe menni ahol úgy tűnik mintha nem nagyon kedvelnének.

  12. nagy b szerint:

    Kedves Szülő!
    Abból a tehetséges csapatból 3-an a PMFC-ben fociztak 2-3 évet és önöknél már felet… Ha ez a véleményük , akkor képzeljék magukat a mi helyünkbe “.Közutálatnak örvendünk önöknél…”–erre vajon mivel szolgáltak rá a 8-11 éves gyermekek és szüleik?

    Regionális bajnokságban U-11-be és u-9 ben toronymagasan első a PMFC ..Kozármislenynek a 3. és a 4. hely jutott . Nincs ezzel gond?.. MINDIG CSAK KOMMUNIKÁCIÓ ÉS SPORTSZERŰSÉG KÉRDÉSE . NEMDE????? Kozármislenynek van szüksége pécsre mert nem tudnának kiállni azonos korosztályból meghatározott pályaméretre…

  13. szülő szerint:

    Regionális bajnokság! Pellérd, Szentlőrinc, Szigetvár stb, Gratulálok az eredményetekhez.

  14. nagy b szerint:

    reg bajnokság…. kozármisleny, dombóvár, szigetvár, pvsk, én is gratulák a 3. és 4. helyetekhez

  15. nagy b szerint:

    gratulálok…

  16. Cucu szerint:

    Nagy B-nek

    “Abból a tehetséges csapatból 3-an a PMFC-ben fociztak 2-3 évet”—–de miért jöttek el?

    Akkor a tények,de figyelj vaze,mert csak 1x írom le!
    Regionális bajnokságból kettő volt!!!
    Az egyiket (Tolna,Baja stb…)a Misleny nyerte!!!! a másikat, amit a Pécs szervezett a Pécs a 2003-as korosztályba!
    A Misleny, azért lett 3. a PMFC-s-be FIGYELJ VAZE!!!!! mert a végén már a 2004-es csapattal ment!!!nem volt értelme a 20-30–nullás eredményeknek tudod! Szakmailag nullát ér!!!!Sőt az utolsó fordulóra el se ment a Misleny ,mert a PMFC-vel kellett volna játszani és nem akartak további feszültséget! Elég volt a 2004-es 10-0!!!! (2 negyedet az a három gyerek nem is játszott,csak Mislenyi nevelésűek).
    A 2003-as korosztály a torna vége fele már a 2001-2002-be indult!!!Keresztpályán!!!! biza…..Jobb,ha tudod ez ami nálatok ment szemfényvesztés volt havi 6e-ért—aztán nem kell elmenni Olaszba meg ide oda falusi csapatokkal játszani 70 ezerért!!! Menj át 50 km-t délre aztán megtudod mi a pálya……vaze
    Egyébként Mislenybe mindenkit sok szeretettel várnak és biztos vagyok benne,hogy a PMFC-s gyerekek is jól fogják magukat érezni,aki pedig tud menjen át az iskolába is,mert jó kis suli!

    Sajnálom,hogy Pécsről nézve Misleny egy tüske,de megértem,mert Pécsett még 20 év múlva sem lesz ilyen komplex szolgáltatás!!! vaze

    Most idézek egy aranyos nénit ,múltkor olvastam itt valahol:

    “megkérdezték tőlem a “Kozármisleny …..” pólómat látva, mondjam már meg, merre van az a Kozármisleny? Ez nem az első eset, viccesen azt szoktam mondani, hogy, ha Kozármisleny továbbra is így fejlődik, akkor Pécset hozzánk csatolnák, de mi ezt nem akarjuk. Utána azért elmondom, hogy hol van, de az eredmények helyettünk beszéltek most is. ”

    U.i:minden a gyerekek fejlődése érdekében történik! nyugodj meg és tájékozódj mielőtt hülyeséget írsz és figyelj vaze—-gyertek és aztán mondj véleményt ……….

  17. nagy b szerint:

    cucu—-olyan érzelemmel átfűtötten és viszonylag részrehajlóan egyoldalúan tetszik érvelni, hogy ezen a szinten nem szeretnék vitatkozni!.. Ha stílusa nem ilyen lenne telefonszámot adnék és összemérném magam önnel információban de nem teszem…….Pmfc..-s szülők oldaláról eddig nem hangzott el gyermeket és egyéb szűlőket minősítő gondolat… a javaslatai pedig az ön véleménye…javaslom nézze meg a PMFC korosztályos csapatai az elmúlt években milyen tornákon vettek részt és kivel mérték össze tudásukat….és ott milyen eredményeket értek el

    Ön sportszerünek tartja , hogy nincs esélyük a gyerekeknek összemérni az erejüket , nem kiállni, nem eljönni a díjkiosztóra….stb és még folytathatnám….

  18. Nagy Farkas szerint:

    T. Fórumozók! Jelenleg sajnos nem a gyerekekről szól az egész történet, hanem arról, hogy Feleki “úr” meg tudja menteni magának a GOLD-BALL (remélem jól írtam) Kft-t, ami tkp. a Kozármislenyi NBII-s labdarúgó csapat. Mint vállalkozó – sajnos – megbukott, ez építőipar jelenleg nem szárnyal, ezért KÉPTELEN tovább finanszírozni a csapatot. Mint az elmúlt bajnokságban is látszott, sok olyan PMFC-s játékos focizott Mislenyben, akiknek a fizetést a PMFC, azaz Matyi Dezső állta. Feleki úrnak kellett egy palimadár, akit a fociból kiszálló Önkormányzat helyett le tud húzni. Az ilyen típusú organizmusokat parazitának hívják.
    Az én gyermekem a PMFC-ban focizik. Sajnos – számomra értehetelen módon – amikor éles meccsen összetalálkoztunk a Mislenyiek korosztályos csapataival, mind az edzők,mint a szülők részéről mérhetetlen gyűlölet sugárzott a PMFC játékosai és edzői és a szülők felé is. A két korosztályvezető, Pókos és Jelen urak sajnos még tovább szították a tüzet. Nem tudom, rendelkeznek-e a szükséges edzői képesítésekkel, de a PMFC-től nemrég egy telefonnal elküldött Schneider Gábor A licences edző, a kis korcsoporttól elküldött Tallósi Zoltán és Batári Tamás pedig gyakorló pedagógusok és rendelkeznek a szükséges edzői papírokkal is. Nagyon kíváncsian várom a mai szülőit, mert nehezen tudom elképzelni, hogy a PMFC-s szülők többsége elfogadja azt, hogy Mislenybe kelljen vinni a gyerekeket edzésre, ami elsősorban logisztikailag, másodsorban létesítményileg nehezen megoldható.

  19. lovas szerint:

    Segítek!!…..Kozármisleny= KISKOZÁR+ MISLENY :)

  20. lovas szerint:

    Cucu —Hát igen amit írt..ahhoz nincs mit hozzáfűzni , mert nagyon beszédes!!!, hogy milyen jó szívvel várják önök az esetleg érkezőket….és szüleiket….
    Képzelje el amikor egy piros-fekete mezből valakit át akarnak öltöztetni kék-fehérbe… ez valakinek JÓ üzletnek látszik!

  21. gt szerint:

    a tévedések elkerülése végett, attól hogy idejönnek nem ők öltöznek kék-fehérbe, hanem a Mislenyiek is piros-feketébe!

  22. szűlő szerint:

    Ez az egész kakaskodás tök fölösleges, itt most mindenki dühös, és jobb lenne a gyerekek szemszögéből nézni a dolgokat, először is mit várnak, 300 gyereket átiratnak a kozármislenyi suliba???? Nem értem, hogy állíthatják ilyen helyzet elé a szűlőket, miért nem a nagyok járnak oda ki, ők önállóak, mig a kicsiket a szülők hordják, nem hiszem, hogy 300 szülő megengedheti ezt magának.

  23. cucu szerint:

    nagy b.-nek

    nincs érzelem ezek tények,szakma és már történelem.
    nem a gyerekeket bántom sose tenném azt a szakmai stábot akinek ez eddig jó volt!

    lovasnak:
    piros fekete lesz minden!! de mindegy………..
    Ez inkább bánthatná a régebbi Mislenyieket , de nem fogja, mert focizni akarnak.

    Mindenkit jó szívvel várnak,de el kell dönteni kinek mi a fontos sír rí előre mindenki, (mennek a szervezkedések) . Ki kell mondani aki ezt komolyan gondolja felszáll a buszra és jön ,aki nem az nem. Ez versenysport és nem tömegsport.Itt nem lesz 30-40 gyerek egy edzésen.
    Van olyan srác, akit 150 km-ről hoznak be minden nap és nem milliomosok a szülei. Itt látszik kinek mennyire fontos ez a dolog ,nevezzük ezt előszűrőnek.
    Egyesek még azt hiszik ,hogy ez szocializmus! Ébredjenek fel , ez egy szolgáltatás vagy igénybe veszed vagy nem ,nem kötelező és fizetsz is érte.A pénzedért kapod majd a több edzést a jobb szakmai munkát a jobb körülményeket.Nem is értem mi a gond????
    Pécsett a tulaj úgy döntött(az Ő cége) így lesz és fapapucs. Miért nem a Matyinak panaszkodtok!
    Most majd mindenért a Misleny lesz a hibás meg a Feleki-bocsánat nálatok van egy tulaj Ő ezt elfogadta ,egyébként szakmailag szerintem is jól döntött hiszen Pécsett minden iskola is lesajnálta,mindent megígértek, aztán semmi se volt.
    Nincs egy csarnok a PMFC-be ,amiben télen rendesen edzenek a gyerekek ide oda kell menni edzeni stb….esőben nincs edzés!!! Komolyan azt hiszitek,hogy rosszul jártok???

  24. lovas szerint:

    9 éves versenysport???

  25. valóság szerint:

    nagy b.-nek.

    A 2003, 2004-es korosztály közötti különbséget egyszer már megvitattuk ezen a fórumon. Sajnos ott a Pécs szánalmas volt, de nem baj, mert most lehet javítani. Az a 3-4 tehetséges pécsi kisfiú, mind két korosztályban most olyan csapatba kerül, ahol tele lesz sikerélménnyel, de ugyan ez elmondható mondjuk arra két -három tehetséges mislenyi zU15-ös gyerekre, akik egy jó csapatba kerülnek, ahol több lesz a pécsi gyerek. Ez erről szól.
    Az meg, hogy Te egyszerű vagy mint a faék, az nem probléma.
    Hidd el ezzel csak a PMFC jár jól.

  26. lovas szerint:

    valóság: … Ön nem tudja mit beszél , ha meg igen akkor szánalmas!!!

  27. szülő szerint:

    nagy b szerint:
    2012. június 20. szerda – 10:46
    Nagy B. a Kozármisleny saját erejéből érte el a 3-4 helyezést, ők nem mentek el tornákra és csalogatták el a gyerekeket a nagy Nevű Pmfc-hez, Szerintem a korosztály amit írtál a kezdő csapatban más egyesületnél nevelkedett játékos található nagy részben. Tehát igen kell egy jó utánpótlás nevelés, és nem a gyerekek vadászása , ezért Jó a PMFC a régió-ba, ne ennél feljebb ne menjünk…..

  28. szülő szerint:

    Más, olvasom, hogy a pmfc-s szülök nem fognak bele menni, hogy kozármislenyben legyen az edzés. Nem is kell! Ez nem kérdés hanem ki írás. Messze van? Sokba kerül? Egyszerűbb kimenni kozármislenybe mint várost átrágva eljutni vízmű mellé :)
    Itt szerintem most beindult a para! ki a jobb, ki kerülhet be a csapatba!
    Hát le írom. Az aki a legjobbat adja ki magából, tudom nehéz ehhez hozzá szokni, de itt nem az fog számítani ( remélem ) hogy ki hogy nyal az edzőnek, hanem ténylegesen a gyerek azért legyen ott mert oda való. És akkor beindulhat valami!
    Mindegy hogy piros fekete, vagy kék fehér, pedig az utóbbi tisztább szín.Egy a lényeg sajnos egybe keltünk akaratunk ellenére, sokaknak ez fájó pont, de az élet erről szól.

    Ja és a foci Tömeg sport jelenleg.

  29. lovas szerint:

    kedves szülő ! a színekről nem kéne vitatkozni , mert nekem pl: az Mtk jut eszembe a tiszta színről , meg a HITGYÜLI, meg az ő kedvenc műállamuk a közelkeleten… Nekem a piros -fekete jobban tetszik , de a SUPKÁNAK IS azt hiszem.

  30. vidéki szerint:

    Tisztelt vitázó szülők! Kékek, és piros-feketék.
    Meddő vita arról beszélni, hogy itt jobb, vagy ott. Megjártuk mindkét egyesületet. Úgy vélem itt is-ott is vannak pozitív, és negatív élmények. Nagyon szomorú, hogy térben ilyen közel álló csapatok, és ott focizó gyerekek, no meg azok szülei egymással vitáznak a semmin.
    Nem itt dől el gyermekeink sorsa. Mint minden, ez is elsősorban a pénzről szól, a munkahelyekről, egyesek megélhetéséről, és a sor végén kullognak fiaink, az áldozatot hozó családok. No ez hatalmas baj. Talán őket kéne előtérbe helyezni, mez szín nélkül. Nem mellékesen. Lássuk be, hogy gyerekekről beszélünk, akik közül csak 1-2 fogja felnőttként megkeresni a kenyerét a labdarúgásból, tehát nem lehet ez az első, és az egyetlen. Mindegyiknek tanulnia kell, még hosszú évekig, és ezeket az éveket most alapozzák meg. Úgy gondolom nem kis áldozatot hoznak ők sem a fociért, a csapatért, az egyesületükért. Itt meg vitatkoznak a szüleik, és szítják a gyűlöletet a 2 társaság között.

  31. valóság szerint:

    Tisztelt Lovas Úr!

    Ön beteg. Ha orvosnál kezd, ne fogorvoshoz menjen először. A kozármislenyi 2003 mindent megnyert ebben az országban, valamint országhatáron kívül is,. A 2004 18-20 góllal verte a PMFC hasonló szintű csapatát. De ezzel én befejeztem, orvosi tanácsom fogadja meg, higgye el az emlékezete is javulni fog.

    Szép napot Önnek!

  32. mislenyi szerint:

    Kedves fórumozók!

    felesleges volt egymás torkának esnetek?

    Azt hallottam minden marad a régiben,senki nem megy sehová……………minden gyerek marad a fenekén! Megijedtek néhány hangos szülőtől,maradnak a srácok.
    Igaz kicsit büdös ez az egész ,de legalább csönd van meg kell az a pár százas havonta.
    Nincs elég akarat marad a hétköznapiasság.
    Amennyiben ez tényleg így van akkor itt valaki nagyon mellé ment…………mondhatnám komplett idióta
    ez egyébként az elmúlt években is teljesen jellemző volt a pécsi vezetési “stílusra”,miért is csodálkozok,ha visszakoznak?
    hülyét csinálni mindenkiből,feszültséget kelteni,feleslegesen ide oda rángatni a szülőket ,edzőket kirúgni stb….,köszönjük minősíti az egész magyar focit!
    Most látom a nagycsapat is marad aminek örülünk,de nem értem ezt sem, ugye nem baj?
    Minek kellett akkor szétverni?
    Azt gondoltam a vezetők tudják mit csinálnak,de lehet hogy nem?
    Minden esetre a kommunikáció csillagos 1-es!!!! és komolytalan az egész!!!

  33. lovas szerint:

    Tisztelt valóság!
    ön el tetszik kendőzni….a valóságot …Ezek egyébként így is nagyon szép eredmények nem szorúl hamisításra!!!! Hajrá Misleny és Hajrá PMFC
    Még mielőtt további indiszkrét javaslatai lennének “söprögessen” a maga elméjében

    Csukovics 3, hely

    Szerbia:

    1. KIKER KRAJEVO AKADÉMIA
    2. PARTIZÁN BEOGRAD
    3. KOZÁRMISLENY
    4. BAMBI ZRENJANIN AKADÉMIA
    5. SPARTAK SUBOTICA
    6. VOJVODINA és még 12 csapat.

  34. s.z szerint:

    Nem a szulok talaltak ki ezt az ellensegeskedest ,hanem ennek visszamenoleg tobb evre tortenete van ,ami par ember duhebol es akkor is megmutatom ,hogy jobb vagyisagabol indult VEZETOSEGI szinten,es a vege ez! Eszre kellene venni es tisztelni kellene egymas erdemnyeseeget.
    A misleny csapataba az U9-es gyerekek kimagaslo eredmenyeket ertek el,ahogy a pecsi U9-es is ott vannak mindenhol szinte minden kulpan-tornan itt es kulfoldon is elso vagy masodik helyezest ertek el.Azt gondolom ,hogy akarmilyen mezt is huztak volna fel,vagy akarmilyen neven is indultak volna,akkor is kiemelkedo a teljesitmenyuk ,mert olyan edzo foglalkozik veluk,akik hozzaerto es szereto odafigyelessel viseltetnek a GYEREKEK fele,mert kulonben ez soha nem tortenik meg.Ennek a szulok kozti vitanak nics ertelme mez szinekrol es mas egyebb hasonlo fontos dolgokrol,mert nem ez teszi a gyereket boldogga es nem ez hozza az eredmenyeket.A PMFC-nel fizetni kell a szuloknek ha a gyereket sportolni szeretned latni,ha verseny van a szulok adjak a nevezesi dij osszeget,a buszt a szallast es mindent a szulok fizetnek,es koteleznek arra h PMFC-s edzoruhat hordjon a gyerek es vasarold meg 10 ezrekert. Kérdezem en ,tenyleg errol szolna az utanpotlas tamogatasa?A szulok kozti vitarol es mez szinerol?Hol vannak a gyerekek itt??Mi az ami az O erdekeit kepviselik es segitik? U9 meg 1x!! Pecsi vagy mislenyi oolyan mind1!!

  35. Nagy Farkas szerint:

    Egyetértek mislenyi hozzászólásával. Ez az egész egy vicc. Feleki úr tegnap azt mondta a szülőin, hogy ezt a cikket levetette a honlapról. Lám, mégis itt van még. Ennyit róla és a szavahihetőségéről. Tipikus politikusi (vásosi képviselői) hozzáállás. Nen mond semmi konkrétumot így nem számonkérhető. Ebből a dologból akár még valami jó dolog is kikerekedhet, de ilyen kommunikációs hibák után már nagyon nehéz lesz elsimítani a dolgot. Miért nem egyszerre, ugyan azon a helyszínem tartanak szülőit mind a két egyesület részére? Egy mislenyi szülő miért érdemel több és részletesebb tájékoztatást, mint egy pécsi? Ez csak az indulatokat gerjeszti, és sajnos elvész a lényeg: a gyermek, akiért ezt az egész herce-hurcát csináljuk mi, szülők.

  36. NagyG szerint:

    Tisztelt Nagy Farkas!

    A honlap szerkesztőjeként én kérek elnézést, mert 1 helyen benne maradt a kozármislenyi helyszín – figyelmetlenül javítottam! (Ezt ma korrigáltam.)

    A tegnapi nap során Feleki Attila kérte a cikk módosítását, amiben akkor javítottam a helyszínre vonatkozó részeket, de 1 sor ekkor még hibásan bent maradt.

    Feleki Attila nem azt mondta tegnap, hogy a cikket töröltette, hanem a cikkből a helyszínre vonatkozó részt!

    Szó nincs hazugságról, és szerintem a szavahihetőség megkérdőjelezése erős túlzás. A közös munka során tapasztalni fogja mindenki, hogy Attila betartja a szavát és senkit sem fog becsapni!

    Valószínűleg azért nem hangzanak el konkrétumok, mert még nincsenek konkrétumok. Még nem állt fel a teljes utánpótlás edzői stáb addig pedig nehéz arról beszélni, hogy ki lesz az edző az egyes korosztályban. Az edző személye komoly tényező a különböző keretek kialakításában (utánpótlás szakmai vezetőkkel együtt), így erről korai most beszélni. Azt, hogy XY az U13-ból melyik edzővel és melyik bajnokságban fog szerepelni jelenleg nem lehet tudni. Ezen dolgozik a Mink Olivér vezette utánpótlás szakmai stáb.
    Amint biztos információk, konkrétumok lesznek arról tájékoztatni fogjuk a szülőket, érdeklődőket, akár itt akár a PMFC honlapján.

  37. lovas szerint:

    s.z.-nek :
    nincs ékezetes billentyűzete?

    Mislenybe az Adidas Mezszettet/ ami egyébként szép!/ díjmentesen kapták az egyesülettől?
    A szerbiai , Budapesti , fehérvári tornákat a mislenyi egyesület állta?.
    A szülök és gyermekek szállását is ők fizetik?…….hát nem nagyon hiszem..

    Nem ezen múlik! Ne legyen üzlet egyetlen edző számára sem , ha pl. elvisz egy társaságot Barcelonába fejenként 20-30ezer nyereséggel.
    Jó lenne , ha végre a kicsikről szólna minden.
    EGYÉBKÉNT AZ ELKÉPZELÉS KIVÁLÓNAK TŰNIK, de a KOMMUNIKÁCIÓ az KATASZTRÓFA..
    Hajrá Mislenyi és pécsi gyerekekés odaadó szülők!

  38. mislenyi szerint:

    Nekem az a kérésem,hogy tegyék hivatalossá ezt az egész dolgot!

    Ez nem játék, emberi sorsok felett döntenek uraim!

    Adjanak ki hivatalos közleményt! Írja alá a két klub elnöke és a tulajdonosok is, innen kezdve hiteles,de addig nem. Nagyon nem profi a dolog!

    Elvárom,hogy korrekt módon és időben tájékoztassanak,mert ez így káosz!

  39. s.z szerint:

    Lovasnak

    Nincs ekezetem,de remelem nem okoz problemat olvasni :-)

    Tudom ,hogy nem fizetik ki,es nem is tamogatjak a kicsiknek  ezeket a dolgokat,holott a “ceg” nevet viszik  tovabb(oregbitik),de kotelezo megvenni a mezeket, vannak elvarasok,  es ezekbol a gyerekekbol lesznek majd az utanpotlas nagyban.Nagyon sok koltseggel jar,es ezert elvarna az ember ,hogy kello tisztelettel legyenek a szulok es a gyerekek fele,mint edzo es ugy mint vezetosegi szinten is,de ez sajnos nem mindig tortenik meg.
    Semmi kifogasunk nem lett volna az elkepzelessel,sot, meg a gyereket is atiratnank, ha egy kidolgozott dolog lenne az elkepzeles, amit tegnap kritikan alul prezentaltak sajnos.
    300 gyerek sorsarol igy dontest hozni felelotlenul,meggondolatlanul ,tervek nelkul oda allni a szulok ele, ez nem profizmusra vall,inkabb egy amator probalkozas,ami 20 perc utan dugaba dol es dolt is…(sajnos)

    Hajra Misleny es pmfc es minden szulo akinek az elso a gyerek! :-)

  40. Kiss M szerint:

    Nem akartam egy ilyen nagy lavinát elinditani ! De ahogy látom sokan sokféle képen gondolkodnak a Mislenyi fociról !Én a gyerekeket sajnálom mert ez csak egy átmeneti megoldás mert még ennek a Feleki és kontra Önkormányzatféle viszálynak nincs vége ! Sajnálom és hajrá Kozármisleny ! Nem Pécs

  41. szülő szerint:

    Sziasztok! Felesleges ide bár mit írni, lesz egy dátum, és a gyerek ha akar megy, ha nem akar nem megy edzésre, vagy máshova meny a bizonytalanság elől.
    Érdekes azért olvasni azt, hogy még nem tudjuk mi lesz, amikor én kb: 8 hónapja hallottam, hogy a kozármisleny egyesül a pmfc-vel, vagy fordítva de teljesen mindegy. És az egész jelenleg szülői, interjú stb. alatt úgy van beállítva, hogy ez 2-3 hónapos dolog.
    Érdekes, mert valaki nagyon hazudik! Ha én szülőként ezt tudtam 8 hónapja, akkor a vezetőség biztos nem 3hónapja tudja.
    Majd lehet, hogy lesznek nagy meglepetések, amikor az utánpótlásból elmegy jó pár Tehetséges gyerek, a hazugság, és megbízhatatlanság elől. Jól is teszik, és most majd a két egyesület rá fog döbbenni, hogy mit is csinált.
    Nem az a gond, hogy egyesül, hanem ahogy csinálja! A Szülői Hazugság, A továbbiak ezek szerint Hazugság, pedig le van írva, leírták hogyan tovább de még sem tudnak semmit. nem tudják hogy lesz tovább :)
    Egyik nap ezt mondják, más nap más van. Nem tudom, de eddig ez Kozármislenyre nem volt jellemző! úgy látszik átfújt valamit a nyugati szél.

  42. Nagy Farkas szerint:

    Tisztelt NagyG!

    Köszönöm válaszát. A tegnapi szülőire semmi szükség nem volt, csak felkorbácsolta az indulatokat. Szerintem sokkal tisztességesebb lett volna az utánpótlás felé azt kommunikálni, hogy elnézést kérünk, de még nem állt össze az edzői stáb, előbb ezt szeretnénk véglegesíteni. Ha ez magvan, akkor az illetékes, vagy arra felhatalmazott személyek már a kidolgozott programokról (időpontok, helszínek,stb) tájékoztatják a szülőket. Véleményem szerint -olvasván a különböző fórumokon megjelent hozzászólásokat – egy kicsit megijedtek, mert beszélhetünk bármiről, gyerekek és lelkes szülők nélkül nincs utánpótlás. Tudomásul kell venni, hogy minden sportágban 15 éves korig a szülőknek igen komoly anyagi áldozatot (tagdíj, szerelés, utazás, tornákon való részvétel, stb.) kell hozni azért, hogy gyermeke sportolhasson. A fenti cikk szerintem egy óriási kommunikációs baklövés, akarva-akaratlan azt sugallja, hogy a kozármislenyiek prioritást élveznek (a szülői étekezlet egy héttel korábban volt, ahol ők rézsletes tájékoztatást kaptak, Pókos és Jelena urak kinevezése is ezt erősíti), a pécsiek meg vagy elfogadják az új helyzetet, vagy mehetnek oda, ahova akarnak. De ez a jelen szituációban így természetes. Egy város felesküdött képviselőjének és egy felelős cégvezetőnek ez a kötelessége. Várom az új szülői értekezlet időpontját.

  43. fun szerint:

    Szerintem is óriási baklövés a kommunikáció,de ez a pécsi stílus.
    Én megértem mindkét felet ,de speciál tényleg jobb a Mislenyi háttér —leszűkítve itt csak egy kérdés van az pedig a logisztika!
    Amennyiben azt meg lehet oldani (miért ne lehetne????)irány Misleny,aki ezek után se vállalja szerintem nem gondolja komolyan a profi focit.Hajrá PMISLENY FC!

    u.i:a nagycsapat meg jó,hogy maradt, így ki tudok menni Pécsről Mislenybe hajtós mecset nézni……..

Szólj hozzá a bejegyzéshez!