Szombaton az Ajkát fogadjuk Kozármislenyben

Az NB II. 26. fordulójában az Ajka együttese látogat Kozármislenybe.

A mérkőzés szombaton 17.30-kor kerül megrendezésre, a találkozó játékvezetője Kovács Gergely lesz.

Az Ajka csapata jelenleg a bajnoki táblázat 7. helyén áll, 37 megszerzett pontjával a középmezőny oszlopos tagja.

Az 5-9. helyek között csupán 2 pont a különbség, így egy-egy győzelemmel-vereséggel helyezésben jelentősen lehet előre illetve vissza lépni.

Hétvégi ellenfelünk az elmúlt 2 fordulóban nem kapott gólt, igaz nem is szerzett, előbb Kisvárdán, majd legutóbb odahaza az SZTK ellen is 0-0-ra végeztek.

A megelőző fordulóban viszont bravúros győzelmet arattak, akkor Ajkán 4-1-re múlták felül a feljutásért még mindig versenyben lévő Siófokot.

A vendégekhez kapcsolódó információ, hogy ősszel még ifjabb Mihalecz István – korábbi kozármislenyi NB II-es trénerünk – készítette fel az együttest, sőt a téli alapozást is vele végezték, de tavasszal válogatott utánpótlás edzői pozíciót kapott az MLSZ-től, így el kellett, hogy köszönjön az NB II-es Ajkától. A helyét korábbi segítője Jákli Péter vette át.

A vendégek két legeredményesebb labdarúgója Major Norbert és a korábbi válogatott Sowunmi is 9-9 gólnál tart.

Csapatunk jelenleg a bajnoki táblázat 15. helyét foglalja el 18 ponttal. Sajnos a bennmaradástól jelenleg 9 pontos hátrányban vagyunk, ami 5 forduló alatt nehezen dolgozható le, de amíg esély van erre, addig mindent meg kell tenni ennek érdekében.

A tavaszi 9 forduló alatt megszerzett 10 pontunk nem tekinthető rossznak, de az őszi 15+1 fordulóban összegyűjtött 8 pont rendkívül kevés, így ez miatt vagyunk most nagyon nehéz helyzetben.

A tavasszal lejátszott 9 forduló alapján összeállított tabella szerint csapatunk a 10., míg hétvégi vendégeink 11 pontjukkal 8. helyezést foglalnak el.

Ez a tabella – azon túl, hogy szívesebben tekintünk rá-, talán a jelenlegi erőviszonyokat is reálisabban mutatja, de ettől függetlenül sajnos a bennmaradás az egész éves teljesítmény alapján dől el.

Jó hír, hogy az Elsőfokú Licencadó Testület  szerint, a Kozármisleny együttese teljesítette a jövő évi NB II-es induláshoz szükséges feltételeket, így ilyen jellegű akadálya nem lehet az NB II-es szereplésnek.

Egyelőre csak 10 NB II-es csapat kapott hasonlóképp indulási jogot, de május 9-éig van még lehetőség a hiánypótlásra, ezt követően május 14-én döntenek az NB I-es és NB II-es licencek elfogadásáról illetve elutasításáról.

Csapatunk 2 idegenbeli szereplés után ezúttal hazai pályán lép pályára, legutóbb jó játékkal 3-1-re győztük le Mislenyben a Kisvárdát.

A gárda vezetőedzője, Eduardo Almeida így tekint az Ajka elleni összecsapás elé.

Következő mérkőzésünkre visszatérünk saját pályánkra, és szeretnénk a győzelemhez is visszatérni. Az elmúlt 2 idegenbeli meccsen csak 1 pontot szereztünk, hazai pályán 3 pontokra van szükségünk, hogy életben tartsuk reményeinket. Az Ajka egy jó csapat, 7. helyen állnak a tabellán, de mi a legutóbbi hazai meccsünkhöz hasonlóan itthon akarjuk tartani a 3 pontot. Egyre nehezebb a helyzetünk, hogy az NB II-ben maradjunk, de matematikailag még van erre esély ezért mi a végsőkig küzdünk. 5 mérkőzés van vissza, azért dolgozunk és azon vagyunk, hogy mind az 5 találkozót megnyerjük. A héten sérülések is hátráltatják a munkánkat, de bízom benne, hogy a hétvégi mérkőzésre mindenki felépül és bevethető lesz. Az Ajka egy rutinos csapat, sok tapasztalt labdarúgóval, okosan kell ellenük futballoznunk, 90 percen keresztül harcolni, hogy megszerezzük a győzelmet.

Hajrá Kozármisleny!

 

 

Szólj hozzá a bejegyzéshez!