Szerdán az NB I-es Diósgyőrt fogadjuk a Kupában

A Magyar Kupa 3. fordulójában megrendezésre kerülő HR-Rent – Kozármisleny – DVTK mérkőzésen nem vár könnyű feladat Németh Zsolt tanítványaira, hiszen ismételten egy NB I-es csapat, a Diósgyőr ellen kell felvenni a versenyt.

Pár hete a Puskás Akadémia FC ellen hasonló volt a “küldetés” és akkor talán a legvérmesebb mislenyi szurkolók sem gondolták, hogy mind játékban, mind eredményességben felülmúljuk az elsőosztályú gárdát.

A feladat most sem könnyebb, de nem is nehezebb, a különbség talán “csak” annyi, hogy a múltkori sikerre országos szinten felkapta a fejét a média és a labdarúgást szerető futballtársadalom egyaránt, így minden bizonnyal a Diósgyőr nem úgy utazik Kozármislenybe, hogy biztosan továbbjutnak az NB III-as csapat ellen.

A Diósgyőr bizonyára komolyan veszi a találkozót, feltérképezi csapatunkat és nem akar úgy járni, mint a Puskás Akadémia, hogy egy NB III-as csapat állja az útját.

Természetesen a mérkőzés esélyese most is a Diósgyőr, de a fociban bármi megtörténhet, nemcsak egyszer, többször is. A Magyar Kupában pedig éppen az a jó, hogy egy meccsen bármi megeshet.

Egyszer már megtörtént, amire kevesen számítottak, miért ne történhetne meg még egyszer!

Ha sikerül átvinni azt a hitet azt a fajta felszabadult játékot és mindenféle teher és nyomás nélküliséget, amit a Puskás ellen is láthattunk, akkor…

Talán a közmédia sportközvetítésekért felelős döntéshozói is valami hasonlót szimatolnak, amikor azt a döntést hozták, hogy az M4 Sport a Magyar Kupa legjobb 16 közé jutásért rendezendő 16 párharca közül a HR-Rent Kozármisleny – DVTK mérkőzést tűzi műsorára élő, egyenes adásban október 14, szerdán 15:15-kor.

Már ez miatt is nagyon büszkék vagyunk, mert ismét megmutathatjuk magunkat, ezúttal országos szinten is.

Tudjuk, hogy nem könnyű a feladat, de állunk elébe.

Ellenfelünk a 12 csapatos NB I 8. helyen áll, de csak 2 pont az előnye a kieső pozícióban helyet foglaló Vasassal szemben, ráadásul szombaton éppen a Vasas otthonába látogatnak.

A Diósgyőr nyáron edzőváltáson esett át és a tavaly Kecskeméten sikeresen dolgozó Bekő Balázzsal kezdték meg a felkészülést.

Nem úgy kezdődött a szezon számukra, ahogy az a Diósgyőr szurkolói szerették volna, hiszen 1 győzelem mellett 4-szer veszítettek. Ezt követően elkapták a fonalat és a következő 6 fordulóból már csak egyszer hagyták el vesztesen a pályát.

A részsikerek az utóbbi hetekben jó hatással voltak a csapat közösségére és egyre inkább “összeállt az öltöző” is, így a miskolciak bizakodva tekinthetnek a folytatás elé.

A bajnokság eddigi szakaszában a sérülések is nehezítették együttesük dolgát, így mondhatni van még tartalék bennük.

A Kozármisleny labdarúgócsapata korábban még nem lépett pályára tétmeccsen a Diósgyőr ellen, így történelmi eseményre kerülhet sor klubunk életében.

A vendégek sorában találunk egy labdarúgót, aki együttesünkben is megfordult korábban.,

Takács Tamás első magyarországi klubja a Kozármisleny volt, majd ezt követően megfordult a szerb I. osztályban, innen került Szigetszentmiklósra, majd Diósgyőrbe.

Eddig 36 alkalommal szerepelt a legmagasabb osztályban és 5 gólt jegyzett.

Tudjuk, hogy egy komoly hagyományokkal rendelkező, nagy és fanatikus szurkolótáborral bíró csapatot fogadunk, tiszteljük ellenfelünket és táborát.

Ritka, de ugyanakkor örömteli, ha egy csapatot ennyien szeretnek és ilyen tömegek állnak mögötte.

Hazai mérkőzéseik hangulata egészen parádés, magyarországi szinten kimagasló, minden csapat példát vehet róluk!

A Magyar Kupa 3. fordulójában a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a 90 perces játékidő döntetlen eredménye után hosszabbítás következne, majd ha ott sincs döntés akkor 11-esek.

Az összecsapást Molnár Attila vezeti, segítői Kepe Arnold és Kulman Tamás lesznek.

A mérkőzés megtekintése a korábbiakhoz hasonlóan hölgyek és gyermekek részére ingyenes!

Mi mást kívánhatnánk, mint egy jó mérkőzést, sportszerű összecsapást, csapatunknak pedig azt, hogy próbáljon meg borsot törni NB I-es ellenfelünk orra alá!

Hajrá Kozármisleny!

1 hozzászólás

  1. MISLENY FAN szerint:

    Gyerünk srácok azzal a hittel és küzdeni tudással kell játszani, mint a Puskás ellen.
    Mi veletek leszünk és felvesszük a versenyt a Diósgyőriekkel!
    Kozármislenyi focibarátok gyertek ki a mérközésre és szurkoljunk minél többen a csapatnak.

    HAJRÁ KOZÁRMISLENY!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!