Remek csapatmunkával győztük le a listavezető Vácot

Kozármisleny – Vác 1-0 (1-0)

NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés

Kozármisleny, 500 néző

Vezette: Barna G. (Aradi G., Máyer G.)

Kozármisleny: Molnár P. – Beke, Fellai, Gajág, Szabó M. – Kovács T., Lantos – Kirchner, Lauer (Cziráki 74.), Nagy K. – Schmidt (Puskás 66.), (Tóth A. 90.)

Vezetőedző: Németh Zsolt

Vác: Palásthy – Tóth G., Szeleczki, Tányéros, Milkó (Gulyás G. 54.)- Farkas – Rusvay (Rása 71.), Kószás (Pölöskei 46.), Pallagi, Zsolnai – Fábri

Vezetőedző: Csank János

Gólszerző: Schmidt a 35. percben.

Sárga lap: Lantos 69., Puskás 85. illetve Tányéros a 92. percben.

A listavezető Vácot fogadta a 2. helyen álló Kozármisleny az NB III 21. fordulójában, a csoport rangadóján.

Váci mezőnyfölénnyel kezdődött a találkozó, Csank mester tanítványai rögtön a mérkőzés elején ráijesztettek a vendéglátókra.

Az 1. percben Rusvay ment el a bal szélen, éles szögből lőtt, de Molnár P. hárított.

A 2. percben egy bedobás után Kirchner elé került a labda, aki kapásból fölé lőtt.

A 6. percben Zsolnai elé került a játékszer, aki nagy helyzetben 8 méterről lőtt, de kapuba tartó labdája a gólvonal előtt menteni igyekvő Szabó Milánban elakadt.

A 17. percben Kószás fejelt Fábri elé, aki Molnár P. mellett a hálóba lőtt, de a játékvezető érvénytelenítette a találatot, mert Kószás lesen állt.

A 26. percben Rusvay lőtt éles szögből, de Molnár P. magához ölelte a labdát.

A 28. percben Rusvay passzolt Zsolnaihoz, aki befordult, majd lövése kapu fölé szállt.

A 30. percben Lauer ugratta volna ki Schmidtet, de Szeleczki szerelte.

A 31. percben Nagy K. beívelését Palásthy húzta le Lauer elől.

A 32. percben Kovács T. léc alá tartó fejesét a váci kapus nagy bravúrral hárította.

A 35. percben Lantos a 16-os belül kapta meg a Kovács Tamás által visszafejelt labdát, majd bal lábbal keresztbe lőtte a kapu előtt, a hosszú oldalon érkezett Schmidt és 4 méterről a hálóba lőtt. 1-0.

Az első 20-25 perc a Vácé volt, sikerült ráerőltetni akaratát a Kozármislenyre. Nagyon sok szögletet és oldalszabadrúgást végezhettek el, amely a Vác egyik erőssége. Szerencsére a védelem jól állt a lábán és nem tudtak betalálni a vendégek. A 25. perctől feljött a Kozármisleny és sikerült előbb helyzetig, majd gólig jutni, ami mondani sem kell, mennyire fontos volt a találkozó későbbi alakulásának szempontjából.

Az 51. percben Zsolnai szöglete átszállt a hosszúra, érkezett Tányéros, de rosszul találta el a labdát, így lövés kapu mellé ment.

Az 55. percben Lauer lépett ki egy hazai akció végén, éles szögből de mégis helyzetben lőhetett, a labda elkerülte Palásthy kapuját.

Az 56. percben Pölöskei kísérletét hárította Molnár Péter.

Az 58. percben Kirchner remek cselei után középre próbált passzolni Schmidthez, de a a védők megelőzték a mislenyi gólszerzőt.

A 60. percben az egyre veszélyesebb hazai kontrák egyikén Kirchner indult meg, de középre passzolt labdája Tányérosról pattant a kapushoz.

A 65. percben Rusvay kapu elé ívelését Zsolnai 7 méterről fejelte kapura, Molnár P. a léc alá tartó fejest bravúrral tolta szögletre.

A 76. percben formás kozármislenyi támadás végén Kirchner passzolt az érkező Nagy K. elé, aki 17 méterről nagy erővel bombázott kapu fölé.

A 79. percben Nagy K. ment el egy felpörgő labdáért, megszerezte azt, majd Czirákit játszotta meg, aki a kínálkozó lehetőségből lövésre vállalkozott, de a labda kevéssel a bal kapufa mellé szállt.

A második félidőben a Vác megpróbálta egalizálni az eredményt, de támadójátékukban nem volt átütő erő és a szervezetten védekező Misleny remekül lezárta előttük a területeket. Ebben a játékrészben már jóval kevesebb pontrúgást tudtak elvégezni Zsolnaiék. A Kozármisleny a zárt védekezésből veszélyes kontrákat vezetett és már akár korábban eldönthette volna a 3 pont sorsát.

Összességében egy kiélezett, nagy taktikai csatát hozó, végig izgalmas és SPORTSZERŰ összecsapáson megérdemelt sikert aratott, a győzelmet jobban akaró és ezúttal is CSAPATKÉNT funkcionáló Kozármisleny.

Gratulálunk a csapatnak!

Németh Zsolt: Jó játékvezetés mellett egy remek együttest tudtunk ma legyőzni. Csapatom küzdeni akarása példaértékű volt. Egész héten jól dolgoztak a játékosok az edzéseken, átérezték a mérkőzés fontosságát és így is álltak a rangadóhoz. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz és ez így is lett. Küzdelmes, nagy taktikai csata volt, amit véleményem szerint megérdemelten nyertünk meg, több helyzetünk volt, mint ellenfelünknek. Gratulálok a csapatomnak, megyünk tovább. Köszönöm a szurkolók támogatását illetve ezzel a győzelemmel szeretnénk boldog születésnapot kívánni Nagy Gábornak.

Csank János: Jó mérkőzést láthattak a nézők, bár kicsit küzdelmesebb volt, mint amit én vártam, mert nem volt annyira játszós, de nem a mi hibánkból. A hazaiak nagyon akartak nyerni és ezt meg is tudták valósítani, okosan lezárták a területeket és kontrára játszottak. Nekünk az első félidőben gólt kellett volna szereznünk és lehet akkor el is dönthettük volna a mérkőzést. Az eleve hibás, ha egy csapat nem szerez gólt, mert akkor maximum egy döntetlenre jó, rúgott gól nélkül pedig ugye nem lehet nyerni. A Kozármisleny a 2. vagy 3. lehetőségéből amikor a 16-osunk környékére kerültek gólt szereztek, bár szerintem a gól előtt volt egy fault, amit továbbengedtek, majd Lantos keresztbe lőtte a labdát, viszont az védelmi hiba volt, hogy sem lesre állítani sem szerelni nem tudták a védőink, így a ziccert értékesítette a hazai támadó. A 2. félidőben jobban erőlködtünk, mint kellett volna, a játszós labdarúgóink nem tudom miért, de nem mertek most játszani.  Kicsit idegesebbek voltunk, ez főképp a rutin hiányának tudható be. Gratulálok a Kozármislenynek, ennek ellenére a most mutatott teljesítmény alapján úgy érzem, mi kicsit jobbak vagyunk, de mi sem vagyunk annyira jók. A hazaiak taktikailag jól felkészültek és a vezetés megszerzése után már éreztem, hogy nehéz dolgunk lesz. Enyhe hazai bíráskodás volt, a mi gólvágónkat Zsolnait többször szabálytalanul állították meg, nem mindig kaptunk ezekből szabadrúgást. Ha mi ilyen bíráskodást kapnánk hazai pályán, már 8-10 ponttal vezetnénk a bajnokságot. Továbbra is nyugodtak vagyunk és ezt mondtam a csapatnak is, hogy így végre élesbe került a bajnokság. Érdekesség, hogy ha mi egy Pest megyei csapathoz megyünk az a Vác ellen sokkal jobban hajt és akar, mint a Kozármisleny ellen, mert ellenünk sokkal motiváltabb. Ellenünk el vannak borulva, pl. az ESMTK játékosai az élő fába is belerugdostak, szétszedték a lelátót is és akkor jön hozzájuk a Kozármisleny és kikapnak tőlük simán. Ezekben a Pest megyei játékosokban benne van az irigység, hogy nem tudnak Vácott játszani vagy valami ilyesmi, de nem is tudom a pontos okát ennek. Azt gondolom jó csapatunk van, sajnos a legjobb támadónk ma nem tudott pályára lépni sérülés miatt. Murphynél a meccs fontosságával egyenes arányban nő a kiesett jó játékosok száma. Hiányzó labdarúgónk egy NB II-es csatár, aki nekünk ma nagyon hiányzott, hiszen gyors, minden szempontból veszélyes. Egy-két emberem várakozás alatt teljesített, többen nem tudták elviselni a tétet. Nálam sok fiatal játszik, talán több is mint a Kozármislenyben, ahol ugyanakkor több NB I-et is megjárt labdarúgó is szerepel. Nálam is van persze ilyen, de már nagyon rég játszott NB I-ben, vagy esetleg 1 alkalommal lépett pályára az első osztályban. A mislenyi játékosok rutinosabbak voltak és racionálisabban játszottak. Kívülről bizonyára egy izgalmas mérkőzés lehetett, bár én belülről nem izgultam, mert 1-0 után azt éreztem, hogy nem tudunk győzni, mert nem éreztem magunkban a dinamikát, a kapu előtt pedig a fifikát hiányoltam. Úgy éreztem, hogy ha mi vezettünk volna 1 góllal még az is kevés lett volna, nemhogy így amikor 1 gólos hátrányban voltunk. Rangadó volt, ami mindig háromesélyes, ma ők nyertek, ősszel Vácon mi nyertünk. Ezzel nincs is baj, sokkal inkább a hazai mérkőzéseken elhullajtott pontjaink hiányoznak.

Hajrá Kozármisleny!

2 hozzászólás

  1. mislenyfan szerint:

    GRATULÁLOK SRÁCOK!!!!!!
    Ez egy nagyszerű gyözelem volt, ebböl lehet épitkezni a hátralévő fordulokban . Remélem most már elhiszitek, hogy az NB 2-ben van a helyetek. Persze ennek a gyözelemnek akkor lesz igazán nagy értéke, ha a következö két idegenbeli meccset is megnyeritek.
    Nagyon jó volt látni, hogy a közönség és a CSAPAT újra egymásra talált. Csak igy tovább!

    HAJRÁ KOZÁRMISLENY, IRÁNY AZ NB 2!!!!!!!!!!!!

    Csank mester ez nagyon gyenge magyarázkodás volt, vesziteni tudni kel.

Szólj hozzá a bejegyzéshez!