Rangadó Kozármislenyben – a Puskás Akadémiát fogadjuk

A veretlen listavezető Puskás Akadémia FC ellen lépnek pályára NB II-es labdarúgóink, szombaton 14.30-kor  a kozármislenyi sportcentrumban.

Ez a találkozó lesz hazai pályás bemutatkozása az új vezetőedzőnek Szabó Zsoltnak, aki a PMFC-hez távozó Márton Gábortól vette át a szakmai munka irányítását.

Ellenfelünk az eddigi 16 forduló során 13-szor győzött, 3-szor pedig döntetlenre végzett (Szombathelyen 1-1, Ajkán 0-0, Felcsúton a Veszprém ellen 1-1), azaz jelenleg veretlenek a bajnokságban.

Ismerjük az örök érvényű mondást, hogy minden sorozat egyszer megszakad, a Puskás Akadémia sem lesz örökké veretlen, így mi más lehetne labdarúgóink célja, mint, hogy hazai környezetben megszakítsuk a felcsútiak jó sorozatát.

Erre minden esélyünk meg is van, hiszen együttesünk az élmezőnyben található, a nyitófordulóban aratott győzelmünkkel továbbra is a 3. helyen állunk, tehát rangadó keretében, ráadásul hazai pályán fogadjuk Benczés Miklós együttesét.

A vendégek vezetőedzője Pro-licences tréner, akinek van már tapasztalata abban, miként kell megnyerni a másodosztályt, hiszen a Diósgyőr az ő irányításával jutott vissza az NB I-be, és az első osztályban is remek eredményeket ért el, de aztán mégis távoznia kellett.

A Puskás Akadémia hívó szavára nem tudott nemet mondani, így a nyártól ő készíti fel a jelenlegi listavezetőt.

Az együttesben olyan jó nevű, NB I-et megjárt labdarúgókat találunk, mint Zsolnai, Szakály D., Polonkai, Tóth B., Nagy Dániel – ők alkotják a gerincet, és őket egészítik ki a Puskás Akadémiáról kikerülő fiatalok.

Ez egyelőre annyira jól működik, hogy talán még önmagukat is meglepve vezetik a tabellát és minden esélyük megvan arra, hogy jövőre az NB I-ben induljanak.

Talán az óvatosság okán, illetve, hogy ne rakjanak túl nagy terhet a játékosok vállára egyelőre nem jelentették be, hogy vállalják a legmagasabb osztályban való szereplést, de nyilván ehhez minden adott (jelenleg új stadion épül Felcsúton, ami megfelel majd az NB I követelményeinek) és minden valószínűség szerint élnének is a lehetőséggel.

Persze ettől még messze vagyunk, hiszen még 14 forduló van vissza a bajnokságból, és ez idő alatt nagyon sok minden megtörténhet.

Érdekes megemlíteni, hogy jelen pillanatban a PMFC – Kozármisleny együttműködés teljes mértékben megegyezik a Videoton – Puskás Akadémia szisztémával.

Mindkét helyen a nagyobb hagyományokkal rendelkező csapat az NB I-ben szerepel, és mellette pedig egy NB II-es csapatot találunk. Az átjárás biztosított a két klub között, így a tehetségek felfele áramlása akadálytalan, miként az is, hogy az NB I-es csapatba sérülés miatt, esetlegesen az adott poszton lévő “túlkínálatból” adódóan (adott játékos kevesebb játéklehetősége) az NB I-es klub játékosokat ad kölcsönbe az NB II-es gárdához.

Azt is meg kell említeni, hogy ezt a fajta együttműködést Kozármisleny-PMFC vonatkozásában “álmodták” és valósították meg előbb, majd nyártól a Videoton is ugyanezt lépte meg.

Hogy a rendszer működőképes, mi sem bizonyítja jobban, hogy a Puskás Akadémia FC listavezető, a Kozármisleny pedig 3. helyen áll.

Hétvégi ellenfelünk keretében csak minimális játékos-mozgás történt a télen.

Távozott: Balog Gergő (Videoton II), Altaír Junior (Videoton II),  Filip Pajovics (Videoton).

Érkezett: Nagy Zsolt (Videoton II), Somodi Bence (Videoton – kölcsönbe), Nagy Dániel (Videoton – kölcsönbe), Nakamura Juki (japán, Rimavská Sobota – Szlovákia).

A legnagyobb fogásnak talán Nagy Dániel számít aki a Vidi kölcsönjátékosaként Szombathelyen az NB I-ben szerepelt és a jobbak közt tartották számon, így ő NB II-es szinten komoly erősítés, miképp az is, hogy az őszi csapat gerincét együtt tartották.

A Puskás Akadémia házi gólkirálya a 10 gólos Zsolnai, aki fizikai erejével és magasságával is komoly veszélyt jelent az ellenfelek kapujára.

A múlt hétvégén a Csákvár ellen 2-1-re megnyert találkozón is fejjel volt eredményes.

A Kozármisleny legeredményesebb góllövője Koller Krisztián, aki 11 góljával továbbra is vezeti az NB II-es góllövő listát, de góljainak számát a tavasszal nálunk már nem fogja gyarapítani, hiszen az NB I-es PMFC-be igazolt, ahol már be is mutatkozott az első osztályban.

A felcsúti gárda nemcsak a nyitó fordulóban diadalmaskodott, de a téli felkészülés során több alkalommal is NB I-es ellenfelet győztek le, így túlzás nélkül állíthatjuk, hogy első osztályú ellenfél ellen lépünk pályára a hétvégén.

Van miért törlesztenünk ellenük, hiszen az ősszel Felcsúton 2-1-re veszítettünk, így fűti a visszavágás labdarúgóinkat, de plusz motivációt jelent, hogy éppen együttesünk szakíthatja meg az ellenfél veretlenségét, ráadásul ezáltal közelebb is kerülhetnénk hozzájuk a bajnoki táblázaton.

Csapatunk kellő önbizalommal felvértezve, és a nyitófordulóban a BKV Előre otthonában aratott 2-0-ás győzelemmel a tarsolyában várja a felcsúti gárda labdarúgóit, vezetőit és szurkolóit.

Reméljük, hogy a tavalyi bajnokság végén – akkor még Videoton II néven szereplő együttes  ellen – elért nagyszerű diadalt meg tudják ismételni Sólyom Csabáék.

Hajrá Kozármisleny!

3 hozzászólás

  1. Zoli szerint:

    Ez a beharangozó sajnos igen egyoldalú lett.
    Tudom nem kell az ellenfélnek mindent tudnia.
    De most, hogy jön ide Krisztián.
    Rendeben vezeti a góllövő listát, de már nem ebben a csapatban játszik.
    Az ittlévőkön kellene a hangsúlynak lennie.

  2. Bauer szerint:

    Nem értek egyet Zoli azzal a réssel hogy hogy jön ide a Krisztián.
    Úgy jön ide hogy ő vezeti a góllövőlistát a Kozármislenyben nyújtott teljesítményével.

    Ez büszkeség amire érdemes kitérni.

  3. diri szerint:

    NINCS MESE.
    TÁMADÁÁÁÁS!!!!
    :-O

Szólj hozzá a bejegyzéshez!