Nem volt sikeres a cigándi vendégjátékunk

Cigánd SE – HR-Rent Kozármisleny 3-1 (1-0)

Merkantil Bank Liga NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés

Cigánd, 250 néző

Vezette: Csonka B. (Medovarszki J., Horváth R.) tart. j.v.: Lovas L.

Cigánd SE: Sánta – Molnár R., Raducu, Oltean, Szilágyi – Balogh A. (Csicsvári 85.), Sándor, Baksa, Angyal – Nicorec (Kuti 70.), Katona (Popescu 75.)

Szakmai igazgató: Szénay Péter

HR-Rent Kozármisleny: Helesfay D. – Gubacsi, Causic, Racskó, Varga M. – Nagy E. – Kemény, Kirchner, Wittrédi (Kocsis 63.), Városi (Tóth M. 63.) – Grumic

Vezetőedző: Szanyó Károly

Gólszerzők: Katona 20., Nicorec 60., Angyal 62. illetve Racskó 77. percben.

Sárga lap: Szilágyi 53., Nicorec 58., Raducu 76., Kuti 79. illetve Grumic 53., Gubacsi 83. percben.

Mindkét csapat számára NAGYON fontos mérkőzésre került sor Cigándon, bíztunk az idegenbeli győzelemben, nagy szükségünk lett volna a 3 bajnoki pontra.

Az első félidő elején az életéért küzdő Cigánd „nekünk ugrott”, érezhető volt rajtuk, hogy mindent egy lapra feltettek, főképp azután, hogy hosszú hetek nyeretlensége után az előző fordulóban megízlelték a győzelem ízét a SZEOL otthonában.

A találkozó „szikrázóan” kezdődött és az elején nekünk adódtak veszélyes kontráink, még ha abból nem is mindig lett helyzet.

A 8. percben Wittrédi végzett szabadrúgást a hazai kaputól 20 méterre, a kapus kiütötte a labdát, Kemény ordító helyzetben kapu mellé lőtte a kipattanót.

A 9. percben Gubacsi labdaszerzése és indítása után Grumic került nagy helyzetbe, vezette a labdát a hazai kapusra, de félmagas lövését Sánta hárította.

A 20. percben egy oldalszabadrúgásból szerezték meg a vezetést a hazaiak, Katona a 16-os sarkáról érintés nélkül tekert a mislenyi kapuba. 1-0.

A gól után a Cigánd kicsit visszaállt, viszont labdaszerzés után gyors kontrákat vezettek.

Az első játékrész 1-0-s hazai előnnyel ért véget, ami nem igazán kedvezett számunkra, hiszen a hazaiak nyugodtabbak lehettek vezetésük birtokában és a hőn áhított vezetésük birtokában nem kellett feltétlenül rohamozniuk sem.

Az 50. percben Városi került helyzetbe, de rossz döntést hozott, lövés helyett passzolni próbált, így odalett a lehetőség.

A 60. percben labdát vesztettünk hátul és Nicorec élt a felkínált lehetőséggel és megduplázta a hazai előnyt. 2-0.

Túl sok idő nem volt feldolgozni a bekapott gólt és újból megzördült a hálónk. Egy hátul lecsorgó labda került Angyal elé, aki 8 méterről újabb gólt szerzett. 3-0.

A 70. percben Tóth M. adott be jobb oldalról, Kemény alig maradt le a beadásról.

A 77. percben Kirchner tekert középre egy szabadrúgást, Racskó pedig a hazai kapuba fejelt. 3-1.

A 83. percben Tóth M. kapufát fejelt.

A találkozót a hazai csapat nyerte meg, akik jobban akarták a sikert, jobban küzdöttek, így összességében saját magunkat vertük meg.

Szénay Péter: Gratulálok a játékosaimnak, köszönöm nekik, hogy ebben a nehéz helyzetben is jól játszva és küzdve sikerült begyűjtenünk a három pontot.

Szanyó Károly: Nagyon szomorú lennék, ha a stáb, mindenki, aki a csapat körül dolgozik, jobban akarná a bennmaradást, mint maguk a játékosok. A mai mérkőzésen semmivel sem volt jobb nálunk a Cigánd, viszont iskolapéldát kaptunk abból, hogyan kell küzdeni, hogyan kell hajtani egy olyan szituációban, amikor tulajdonképpen már a veszett fejsze nyele után szaladnak. Nehezen emésztem meg ezt a vereséget, főleg, annak tükrében, hogy 0-0-nál újfent ordító ziccert hagytunk ki. Ezt követően a szokásos bekapott gólunkat “összehoztuk”, szinte a semmiből kaptunk egy találatot. A szünetben felhívtam a játékosok figyelmét, hogy ez egy nyerhető mérkőzés, meg lehet fordítani a találkozót, ahogy a múlt héten is megtették a Cegléd ellen. Akik körülöttem voltak és nem aktív játékosok, rajtuk sokkal jobban éreztem, hogy meg akarják nyerni ezt a találkozót, mint maguk a játékosok. Fogadkozás az volt, de úgy gondolom most már a fogadkozások ideje lejárt, mostantól a tetteknek kell beszélniük. Az előző két mérkőzés után nem ezt vártam a csapattól, a SZEOL ellen is benne volt a győzelem a játékunkban, a Cegléd ellen pedig egy nagyon pozitív arcát mutatta a csapat. Amikor talpra állunk, nem értem, hogy miért lökjük magunkat vissza a szakadékba, miért játsszuk el ezt kéthetente újból és újból. Nagyon rossz volt ezt a mérkőzést kívülről megélni, mert olyan alapvető hibákat vétettünk, aminek nem lehetett más a következménye, mint a vereség, miközben a Cigánd semmivel nem volt jobb nálunk, de ők szívvel-lélekkel hajtottak a győzelemért. Szerdán egy újabb feladat vár ránk, amit nincs mese meg kell oldani. Mi innentől kezdve már nem hibázhatunk! Bízom benne, hogy nemcsak én akarom ezt az NB II-es tagságot, hanem a játékosaim is!

Hajrá Kozármisleny!

6 hozzászólás

  1. gattuso szerint:

    A komplett ,korábbi viszonylag jól működő védelem a kispadon ült !Vajon melyik jól működő csapatrésztől

    várták az edző urak a győzelmet ! Minden meccsen össze-vissza forgatott csapat! Kérdés:ki az aki rosszul látja?!

  2. pont szerint:

    Az előző győztes meccsen pontosan ugyanígy állt fel a védelem!!!
    Győztes csapaton meg ne változtass! Persze gattuso biztosan azt kifogásolod, hogy miért nem a Kiss, Lantos, Causic vagy Racskó, Kocsis összetételű védelem játszott??? Tudsz te arról hogy két fiatalnak (96 után született) a pályán kell lenni? Ők Gubacsi és Varga voltak ma, melyiküket raktad volna a védelmen kívül máshova???
    Nem annyira egyszerű minden, mint aminek látszik!! Hajrá MISLENY! A bAlmazt pedig le fogjuk győzni!!! Mindenkinek akarnia kell ahogy a Cegléd ellen és meglesz a siker!

  3. Mislenyfan szerint:

    Varga még rendben van hozott már pontokat a csapatnak, de Gubacsinál vannak akik jobban megjátszanák a jobbvédőt köztük van olyan aki 96ban született véleményem szerint. Inkább támadókkal kellene foglalkozni kevés gólt rúgunk sajnos Grumic nagyon egyedül van. Ettől függetlenül Hajrá Misleny megcsináljátok és bentmarad csapatunk!!!

  4. Mislenyszurker szerint:

    Sajnos láttam a meccset! Siralmas volt. Nincs tűz, nincs játék!
    A tavaly feljutott csapatból 3-an játszottak…

  5. gattuso szerint:

    Elnézést kérek “Pont”,ezt nem tudtam.

  6. MISLENY FAN szerint:

    Hát innen már nagyon nehéz lesz felállni, de csak  a Misleny!

    HAJRÁ KOZÁRMISLENY!!!!!!!!!!!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!