NB I-ből érkező labdarúgóval erősítettünk

Ihrig-Farkas Sebestyén személyében NB I-es játékossal bővült a HR-Rent Kozármisleny labdarúgócsapatának kerete.

Az 1994-es születésű futballista 6 alkalommal lépett pályára a legmagasabb osztályban a Bp. Honvéd gárdájában.

Pályafutása során megfordult az olasz Parma tartalékcsapatában, illetve a szlovén elsőosztályú Gorica igazolt labdarúgója is volt.

Az ősszel a Honvédban szerepelt, 2 NB I-es mérkőzésen lépett pályára illetve 7 NB III-as összecsapáson vett részt, ahol 3 gólt szerzett.

Frissen igazolt játékos a HR-Rent Kozármisleny – Bp. Honvéd Magyar Kupa visszavágó mérkőzés 60. percében lépett pályára ellenünk.

A labdarúgó az ősz végén szerződést bontott a Honvéddal ,majd úgy tűnt, hogy Csehországba igazol, de végül meghiúsult a kontraktus, így került Kozármislenybe!

Természetesen szeretne visszakerülni az NB I-be, így azon lesz tavasszal, hogy minél jobb teljesítményével felhívja magára a figyelmet.

Sok sikert kívánunk Kozármislenyben!

 

6 hozzászólás

  1. kiskozári szerint:

    Sebi! Legyél szívvel-lélekkel Mislenyi! Mutasd meg, hogy tehetséges focista vagy így a csapat és Te is jól fogsz járni. Persze mi, szurkolók is. Isten hozott, sok sikert!

  2. The Joker szerint:

    SIMON MIKLOS nem hozzaertese hozzank sodort Hála Istennek…….
    Ha sikerul a szezont serulesmentesen lehozni rettento erosites jelent ez a srac!!!!!

  3. Jolly szerint:

    Én úgy hallottam, hogy nagyon sokat volt sêrült, remélem nem csak egy gondot vettünk a nyakunkba…
    Minden esetre ott valami bűzlik, hogy sehova nem kellett…
    Ki tudja? Miért bontottak vele szerződést?

  4. Mislenyszurker szerint:

    Lehet, hogy mentális problémák voltak. Nem tudta helyén kezelni a sikert. Vagy nem bírta a kinti közeget. Újból fel kell építeni, mentálisan, v. fizikálisan, v. csak az önbizalmát helyre kell tenni. Ebben a közösségben meg van rá az esélye! Lásd Beke, Fellai, Wittrédi, Kirchner. Ilyen-olyan okok miatt Ők is problémákkal küzdöttek.

    A közeg pedig segített Nekik! És persze a munka és az, hogy megértették, közös az érdek….
    Egy beszélgetés során hallottam, hogy valaki azt mondta, itt kb 5-6 NBI-es szintű játékos játszik a legjobb korban. Valamilyen okból amikor lehetőségük volt, nem fértek oda. Most fel lettek építve. És lám itt az eredmény! Ez köszönhető a vezetésnek, a szakmai stábnak, és a csapatot körülvevő egész közegnek. Ja, és persze Nekünk a szurkolóknak! 🙂 Csqk így tovább! Hajrá Misleny!

  5. Jolly szerint:

    Ez szép volt!
    Úgy legyen!

  6. Cristiano szerint:

    Mislenyszurker: + Bartha Laci is elég mélyen volt mikor ide került, és innen lett újra nb1-es játékos aki azóta is csillog rendesen.
    Hajrá Sebi, rajtunk nem fog múlni hogy jól érezd magad és kilőj mint a rakéta!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!