Nagyszerű győzelmet arattunk a Cibalia ellen

Kozármisleny – Cibalia (horvát) 5-0 (3-0)

Nemzetközi labdarúgó felkészülési mérkőzés

Kozármisleny, 200 néző

Vezette: Ifj. Botló

Kozármisleny: Sólyom – Kiss M., Fellai, Vattai, Farkas Z. – Nagy E., Kovács T. – Nagy K., Zsdrál, Cziráki – Pap R.

2. félidő: Sólyom – Vég, Fellai, Vattai, Fenyvesi – Nagy E., Szabó B. – Nagy K. (Bozsovics 60.), Pap R. (Tóth A. 60.), Farkas Z. (Vituska 60.) – Varga B.

Vezetőedző: Szabó Zsolt

Gólszerzők: Nagy K. (11-esből) 30., Kovács T. 38., Cziráki 40., Tóth A. 84., Varga B. 90. percben.

Az előző évben még a horvát I. osztályban szereplő Cibalia volt a soros ellenfelünk.

Remek iramban kezdődött a találkozó, mindkét kapu előtt adódtak meleg pillanatok.

Az első gólra a 30. percig kellett várni, ekkor Cziráki húzta meg a bal szélen a labdát a 16-oson belül, majd szabálytalankodtak vele szemben, így a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Nagy K. magabiztosan értékesítette. 1-0.

A 38. percben Farkas Z. jobb oldali szögletet végezhetett el, a középre adott labdát Kovács T. védőjét megelőzve juttatta a hálóba. 2-0.

A 40. percben középen elpasszolták a labdát a horvátok, amire Cziráki lecsapott, a kapu fele indult, majd higgadtan a hálóba lőtt. 3-0.

A 84. percben Varga B. kapott nagyszerű indítást a bal szélen, remekül indult meg és az alapvonalról középre adott labdáját a középen érkező Tóth Adrián a kapuba lőtte. 4-0.

A 90. percben Varga Bence remek egyéni megmozdulását követően alakult ki a végeredmény. Támadónk a 16-osnál kapott labdát, majd két védőt is kicselezett, majd kilőtte a jobb alsó sarkot. 5-0.

Szabó Zsolt: A Cibalia a nyártól másodosztályú lett, ettől függetlenül azt gondolom, hogy egy komoly ellenféllel találkoztunk a mai napon. Elvárásom volt a csapattal szemben, hogy keményen, agresszíven futballozzunk és próbáljuk meg a középpályás letámadásunkat megvalósítani. Sok mindent visszakaptam ebből. Az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok, hiszen 5-0-ra megverni a Cibaliát nagy dolog. Főleg úgy, hogy az 5. héten még kétszer edzettünk kettőt. A jövő héttől már frissíteni fogjuk a csapatot. Minden mérkőzésnek megvannak a pozitívumai, negatívumai, a mai nap látottakból is nagyon sokat le tudtunk vonni szakmailag. Vannak olyan hibák, amiket a Zalaegerszeg elleni rajtra ki kell küszöbölnünk. Úgy gondolom, hogy csapatépítésünk jó úton halad. Gratulálok a játékosaimnak a mai győzelemhez!

Hajrá Kozármisleny!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!