Másképp is alakulhatott volna

Kozármisleny – PMFC 0-5 (0-1)

Magyar Kupa labdarúgó mérkőzés a legjobb 16 közé jutásért

Kozármisleny, 600 néző

Vezette: Berger J. (Kis Z., Szvetnyik B.)

Kozármisleny: Molnár P. – Erdős, Fellai, Gajág (Szabó B. 57.), Szabó M. – Fenyvesi, Nagy E. – Tóth A. (Szívós 77.), Lauer (Várda 65.), Nagy K. – Puskás

Vezetőedző: Németh Zsolt

PMFC: Poleksic – Nagy J., Causic, Romic, Uzoma – Horváth A. (James 71.) – Kővári, Márkvárt, Szatmári (Pölöskey 46.), Heffler – Fröhlich (Wittrédi 58.)

Vezetőedző: Véber György

Gólszerzők: Márkvárt 18. (11-esből), Heffler 48., Wittrédi 62., 65., 83. percben.

Sárga lap: Lauer 45., Fenyvesi 59., Erdős 85. illetve Pölöskey 74. percben.

Hosszú idő után ismét tétmeccsen találkozott a két együttes, ráadásul a PMFC szinte a legerősebb összeállításában lépett pályára, csak Balogh és Mohl hiányzott a standard kezdők közül, de a pihentetett játékosok posztján is hasonló tudású labdarúgók léptek pályára Causic és Uzoma személyében.

Amíg a legutóbbi összecsapások alkalmával még azonos osztályban szerepeltünk, addig mostanra 2 osztály különbség volt a csapatok között, így a találkozó egyértelmű esélyese a PMFC volt.

Esélyesség ide, vagy esélyesség oda, a Kozármisleny a mérkőzés elején jelezte, hogy nem feltett kezekkel lépett pályára és a találkozó elején könnyen komoly bajba kerülhetett volna a PMFC.

Az 1. percben azonnal két gólhelyzetet hagyott ki a Misleny, előbb Nagy Krisztián lövését hárította Poleksic, majd a kipattanót a felső léc belső élére bombázta Fenyvesi, a labda pedig a gólvonalról kifelé pattant.

A második komolyabb helyzetre sem kellett sokáig várni, ekkor Nagy Krisztián Uzoma és Poleksic között lőtt kapura, de a labda sajnos csak az oldalhálóba kötött ki.

A 16. percben Lauer szögletét Fellai közelről csúsztatta kapu mellé.

Mezőnyben a PMFC birtokolta többet a labdát, de helyzetet nem sikerült kialakítaniuk, ezért érkezett váratlanul a vezető góljuk.

Heffler cselezgetett a 16-oson belül, majd egy visszacselnél Fellai lépett oda és a eltalálta a pécsi játékos a lábát. Berger játékvezető büntetőt ítélt, melyet Márkvárt a 18. percben értékesített. 0-1.

A 30. percben egy szépen felépített kozármislenyi támadást követően Erdős jobb oldali beadását Nagy K. teljesen tisztán 7 méterről fejelte kapu mellé.

A 33. percben Causic 20 méterről elvégzett szabadrúgását Molnár P. hárította.

A 45. percben Puskás lódult meg ziccerben, de az asszisztens vitathatóan lesen állította meg.

Az első félidő elején komoly bajba kerülhetett volna a Pécs, ha a kínálkozó nagy gólhelyzeteit gólra váltják Németh Zsolt tanítványa.

Az NB I-es alakulat birtokolta többet a labdát, az ő akaratuk érvényesült, ennek ellenére az első félidőben nem sikerült gólhelyzetet kialakítaniuk.  Megszerzett vezetésük ellenére is nagyon könnyen állhatott volna akár 3-1-es hazai vezetés az eredmény jelzőn.

A második játékrész rémálomszerűen kezdődött hazai szempontból, hiszen nagyon korán megszerezte a 2. gólját a Pécs, ami így utólag kijelenthető, el is döntötte a továbbjutást.

A 48. percben Pölöskey ívelése után Heffler egy csellel becsapta Erdőst, majd jobb lábbal a hosszú sarokba lőtt az elcsúszó Molnár P. mellett. 0-2.

Sajnos innentől kezdve egy másik mérkőzésről beszélhetünk, hiszen vezetése tudatában a piros-feketék megnyugodhattak, ráadásul a Kozármislenynek futnia kellett az eredmény után ezáltal többször fellazultunk hátul és a PMFC-nek a kontratámadások vezetése remek lehetőség adott előnye növelésére.

Az 57. percben Fröhlich került ajtó-ablak helyzetbe, de közelről kapu fölé durrantott.

A 62. percben a csereként beállt Witrédi szép cselekkel játszotta magát tisztára, majd 14 méterről a hálóba lőtt. 0-3.

A következő Wittrédi gólra 3 percet kellett várni, ekkor Heffler beadása után 8 méterről szerzett újabb találatot a korábbi kozármislenyi játékos. 0-4.

A 77. percben Puskás került gólhelyzetbe de lövését Poleksic ártalmatlanította.

A 82. percben Nagy K. kissé kisodródva lőtt, de nem tudott túljárni Poleksic eszén.

A 83. percben Wittrédi 3. gólját is megszerezte, amikor 14 méterről ütemtelenül, a védők takarásában talált ismét a kapuba. 0-5.

A 88. percben újabb kozármislenyi gólhelyzet maradt ki, Szívós a kapuval szemből 8 méterről találta telibe Poleksicet.

Nem kérdés, hogy a találkozón a jobb csapat jutott tovább, teljesen megérdemelten.

A 2 osztállyal magasabban szereplő PMFC sokkal gyorsabb focit játszott, amit meddő mezőnyfölényt eredményezett számukra az első félidőben.

A sokak által vitatott, de megadható 11-es ellenére is jól tartotta magát csapatunk, és még az első félidőben lehetett volna egyenlíteni, akár fordítani is.

A második félidő elején bekapott második gól eldöntötte a továbbjutást. Az 5-0-ás végeredmény a látottak, de főleg az első félidő alapján túlzó.

A PMFC valóban jobb csapat és jobban is játszott, ám helyzeteit sokkal jobb százalékban értékesítette mint a hazaiak és ez volt a döntő!

Gratulálunk a Pécsnek kívánjuk nekik, hogy minél tovább jussanak a Magyar Kupában!

Németh Zsolt: Nagyon jól kezdtük a találkozót, de sajnos 3 ordító nagy helyzetet is kihagytunk, míg az ellenfél egy 11-esből vezetést tudott szerezni. Úgy gondolom, hogy szervezetten megfelelő hatékonysággal védekeztünk, amit az mutat leginkább, hogy az első félidőben nem volt gólhelyzete a PMFC-nek. Sajnos a 2. félidőben bekapott korai gól után fölénybe került a PMFC, visszaesett a lelkesedésünk is és ekkor már többet hibáztunk. A második 45 percben is kihagytunk 3 gólhelyzetet. A PMFC jobb csapat nálunk, megérdemelten jutottak tovább. Pozitívum, hogy egy NB I-es csapat ellen 5-6 gólhelyzetet sikerült kidolgoznunk, de hiányérzetem van, hogy ezeket mind ki is hagytuk!

Véber György: Az első húsz perctől eltekintve elégedett vagyok a látottakkal. Azt vártam, hogy olyan előnyre teszünk szert, ami előre vetít egy nyugodtabb második félidőt. A hazaiak viszont mindent megtettek annak érdekében, hogy megnehezítsék a dolgunkat. Ez egészen a szünetig tartott, a kupamérkőzésnek megfelelően a második játékrészben már realizáltuk a tudáskülönbséget.

Hajrá Kozármisleny!

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá a bejegyzéshez!