Hét gólt lőttünk a Maglódnak a bajnoki nyitányon

Kozármisleny – Maglód 7-2 (2-0)

NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés

Kozármisleny, 250 néző

Vezette: Szommer A. (Illés T., Varga G.)

Kozármisleny: Sólyom – Várda, Fellai, Erdős, Szabó M. (Reitz 68.) – Fenyvesi, Nagy E. – Cziráki (Szívós 86.), Lauer, Nagy K. (Valkovics 8.) – Tóth A.

Vezetőedző: Németh Zsolt

Maglód: Roma – Bogdán, Budafai, Matyó (Greskó 73.), Klujber – Oroszi, Kardos (Pokorádi 70.) – Horváth M., Bencsik, Gecse (Bartha 72.) – Lukács B.

Vezetőedző: Bajor Tibor

Gólszerzők: Fellai 16., Cziráki 37., Cziráki 48., Tóth A. 68., Várda 84., Tóth A. 88., Szívós 90. illetve Lukács B. 52., Bartha 79. percben.

Sárga lap: Reitz 83. illetve Gecse 48. percben.

Rosszul kezdődött az idei bajnoki szezon Nagy Krisztián számára, aki rögtön a mérkőzés elején megsérült. A 4. percben támadott csapatunk, amikor egy kidolgozott gólhelyzetben 2 méterről a tátongó üres kapu fölé lőtt, majd továbbvitte a lendület és a kapufával ütközött a térde. A sérülés komolyságát mutatja, hogy mentőt kellett hívni, hiszen csúnyán vérzett a sérült rész. Szerencsére utólag kiderült, hogy csak a bőr szakadt fel, ezért némiképp megnyugodhatunk, hogy a későbbiekben majd számíthatunk Krisztiánra.

A találkozó és az őszi szezon első kozármislenyi gólját Fellai szerezte a 16. percben, Cziráki szöglete után Szabó M. fejelt középre, amely után Fellai átvette a labdát, megfordult és a kapuba lőtt. 1-0

A 37. percben ismételten Lauer “készített elő”, amikor egy szép befordulás után csak szabálytalanul tudták megállítani a büntetőterületen belül. A 11-est Cziráki végezte el, a kapus elsőre még hárított, de játékosunk a kipattanót a hálóba lőtte. 2-0.

Az első félidő a 2 gólon kívül sok további mislenyi lehetőséget és helyzetet hozott, nagy fölényben futballoztunk, az ellenfél megilletődötten saját térfelére berendezkedve próbálta valahogy túlélni a játékrészt. A maglódiak első kapura tartó lövését a 43. percben jegyezhettük fel.

A mislenyi helyzetek közül érdemes kiemelni, hogy a fiatal Valkovics Dávid pályára lépése után egy szép akció után kapura fejelt, amit a vendégek talán legjobbja a kapusuk hárított.  Volt egy szép fejese Szabó Milánnak is, de ekkor is védett Roma Gábor. Sokszor az utolsó passzok voltak pontatlanok, melyekből helyzetek alakulhattak volna ki.

Összességében azt kaptuk az első félidőtől, ami várható volt, meggyőző fölényt és kozármislenyi vezetést.

A 2. félidőben sem állt meg együttesünk és rögtön a kezdés után tovább növelte előnyét. Valkovics robogott a bal szélen, beadására Cziráki érkezett a hosszú oldalon és a kapuba fejelt. 3-0.

Az 52. percben teljesen váratlanul gólt szerzett a vendég csapat, egy előrevágott labda került Lukács B. elé, aki a felpattanó labdát védhetetlenül bombázta Sólyom kapujába. 3-1.

A bekapott gól kicsit felrázta együttesünket, mert 3-0-nál talán már mindenki túlságosan megnyugodott.

A 61. percben Nagy E. került helyzetbe, lövése kapu fölé szállt.

A 62. percben jobb oldali beadás után Lauer 10 méterről alig lőtt a jobb kapufa mellé.

A 68. percben Cziráki végezte el a kozármislenyi szögletet, amely után előbb Valkovics a kapufát találta el,  a kipattanót Tóth A. a hálóba lőtte. 4-1.

A 77. percben Valkovics kapott remek indítást, bátran megindult vele, a kapusra vezette a labdát, de sajnos lövése elkerülte a kaput.

A 78. percben egy elkerülhető gólt kaptunk, hiszen egy röviden hazafejelt labdába spiccel beleszúrt Bartha, a labda pedig a kimozduló Sólyom mellett begurult a kapuba. 4-2.

Az újabb bekapott gól után ismét rátettek egy lapáttal Lauerék, hogy senki számára ne legyen kérdés, hogy melyik a jobb csapat és ez az eredményben is megmutatkozzon.

A 81. percben Lauer 17 méterről nagy erővel lőtt kapura, a felső lécről lepattanó labda a gólvonalról kifelé perdült.

A 84. percben az ezúttal szélső védőt játszó Várda Ákos iramodott meg, ütemre kapta a labdát Lauertől, majd remek megmozdulás sorozat után gólt szerzett. A labdaátvétel után szépen betolta a labdát védője elé, majd gyönyörűen kicselezte a kapujából érkező hálóőrt és bal lábbal a hálóba lőtt. 5-2.

A 88. percben Tóth Adrián megszerezte második találatát, amikor egy ellenfél által lefejelt labdát szerzett meg, majd kicselezte védőjét és jobbal nagyon pontosan kilőtt a hosszú alsó sarkot. 6-2.

Az i-re a pontot Szívós Alexander tette fel, aki a 86. percben lépett pályára, élete első felnőtt bajnoki mérkőzésén a Lauertól kapott labdát közelről pofozta a hálóba. 7-2.

A két csapat közti nagy különbség nem csak az eredményben, de a mutatott játékban, sebességben, játék gyorsaságban, a játék összes elemében megmutatkozott.

Örömteli, hogy így sikerült kezdeni a bajnokságot, de a felmerülő hibákat javítani kell, mert ennél a találkozónál valószínűleg csak nehezebbek várnak együttesünkre.

Németh Zsolt: Megérdemelten nyertünk az első bajnoki mérkőzésünket. A hét rúgott gólért dícséret illeti a srácokat, de azt gondolom, hogy nem játszottunk még úgy ahogy azt elvárjuk, tudunk ennél sokkal jobban is futballozni, amire szükség is lesz a későbbiekben. Örülök, hogy a játékosok nem álltak le, a nagyobb vezetés tudatában sem, és becsülettel tették a dolgukat. A hétfői edzésen megbeszéljük a hibákat és megpróbáljuk azokat kijavítani, hogy hétről-hétre jobbak legyünk.

Bajor Tibor: Nem lehetek elégedett a látottakkal, hiszen egy méretes zakót kaptunk. Az utolsó 5 percben néhány emberem fejben elfáradt, a 4-2 valahol egy reális eredmény lehetett volna. Ahogy a kozármislenynek, úgy nekünk is fiatal csapatunk van. Nagyon bátortalanul kezdtünk, ami főképp arra vezethető ez vissza, hogy elég későn álltunk össze. Mi a megyei I osztályra készültünk és igazából Megye I-be tudtunk igazolni is. Az NB III-as szintre még fel kell pörögnünk. Az első félidőben lefutballozott minket a Kozármisleny, hibákra kényszerítettek bennünket. A második félidőben 3-0-ás vezetés után kétszer visszaálltunk a meccsbe. Sajnos fiatal csapatom 4-2-nél pontot szeretett volna szerezni, de végül megszórtak minket. A semleges nézők minden valószínűség szerint jól szórakoztak a mérkőzésen.

Hajrá Kozármisleny!

 

 

 

 

 

1 hozzászólás

  1. mislenyfan szerint:

    SZÉP VOLT FIUK!!!
    Már megérte az osztályváltás ha mindig ilyen közönségszórakoztató mérkőzések lesznek.
    Ez már nagyon ráfért a szurkolókra a tavalyi évad után.
    Krisztiánnak mielőbbi felépülést!

    HAJRÁ KOZÁRMISLENY!!!!!!!!!!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!