Hátrányból fordítva, megérdemelt győzelmet arattunk

Kozármisleny FC – Budapest Honvéd II. 3-1 (0-1)

NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés

Kozármisleny, 400 néző

Vezette: Dr. Jakab G. (Rózsa D., Nagy M.)

01_honved_20171015_525

Kozármisleny FC: Ivancsics – Kiss D., Fiáth, Lantos, Kocsis – Hleba, Horvát G. (Tóth M. 55.) – Németh Á., Grabarics (Márkvárt 75.), Városi (Petrovics 88.) – Udvardi

Vezetőedző: Kovács Zoltán

02_honved_20171015_525

Bp. Honvéd II.: Karcagi – Nemes, Fehér, Gergényi – Pisont, Rózsahegyi (Bence 46.), Bodrogi (Soltész 76.), Király, Lukács – Kabangu (Szeles 26.), Bobál G.

Vezetőedző: Pisont István

Gólszerzők: Grabarics 49., Udvardi 56., Városi 73. illetve Pisont 19. percben.

Sárga lap: Kocsis 58. illetve Gergényi 39. percben.

A 7. percben Németh Á. ment el a jobb szélen, beadását Városi vette le és lőtt kapu fölé.

A 9. percben Lukács jobb oldalról passzolt Bobálnak, aki egyből kapura lőtt, Ivancsics hárított.

A 16. percben Rózsahegyi és Bobál kényszerítőzött, majd utóbbi lőtt, de rosszul találta el a labdát, így Ivancsics gond nélkül védett.

A 17. percben Grabarics elé érkezett kapujából Karcagi, a labda Városi elé került, aki felismerte, hogy üres a kapu, de 22 méterről leadott kísérletét végül Karcagi fogta.

A 19. percben egy mélységi indítást kapott Pisont a jobb oldalon, kapu felé vezette a labdát, majd kilőtte a hosszú sarkot. 0-1.

A 20. percben Lukács ugrott ki, de Ivancsics jól érkezett és hárítani tudott.

A 21. percben Kabangu sarkalta vissza a labdát az alapvonalról, Lukács rosszul találta el, így védőink felszabadítottak.

A 23. percben szöglet után Lantos lőtt kapu mellé.

A 33. percben Kocsis beadását Grabarics a védőjétől szorongatva pörgette kapura, de Karcagi a helyén volt és védett.

A 40. percben Grabarics szabadrúgását fejelték ki a kispestiek, majd Horvát kapásból lőtt kapu mellé.

A 45. percben Hleba középre tartó távoli lövését fogta meg Karcagi.

Jól kezdett a Bp. Honvéd, a Bobál – Kabangu csatárpáros pedig nem éppen csak harmadosztályú, így komoly figyelmet igényeltek védőink részéről. A kezdeti tapogatózás után a félidő derekán a vendégek szereztek vezetést, melyet a szünetig meg is őriztek.

07_honved_20171015_525

08_honved_20171015_525

A 49. percben Németh Á. beadása után Városi készítette le a labdát Grabarics elé, aki közelről talált be a vendégek kapujába. 1-1.

Az 54. percben egy eladott labda után Lukács iramodott meg a bal szélen, majd kapu fölé lőtt.

Az 55. percben Németh Á. beadását Gergényi rúgta szögletre Udvardi elől.

Az 56. percben Grabarics nagyszerű beadása után Udvardi fejelt a Honvéd kapujába. 2-1.

09_honved_20171015_525

10_honved_20171015_525

A 60. percben Városi készítette le a labdát Hlebának, aki kapásból kapu fölé lőtt.

A 63. percben elcsúszott Gergényi, így Városi indult meg a jobb szélen, középre lőtt labdáját Karcagi rúgta ki, majd Grabarics 18 méterről a jobb kapufa mellé tekert.

A 68. percben Szeles éles szögből lőtt lőtt, de Ivancsics hárított.

A 71. percben Fiáth adott remek labdát Udvardinak, aki a kapussal állt szemben, de az asszisztens lest jelzett.

A 73. percben Kiss D. felívelése után két védő és Karcagi kapus ugrott fel a labdáért, a nevető harmadik Városi azonban elhozta a labdát és az üres kapuba gurított. 3-1.

11_honved_20171015_525

A 77. percben Márkvárt beadását Udvardi továbbította Tóth M. elé, aki lőtt, de labdája elakadt Karcagiban.

A 78. percben Lukács lövését blokkolta Kocsis, a kipattanót Soltész lőtte alig mellé.

A 80. percben Szeles került helyzetbe, de Fiáth önfeláldozóan a lövésbe vetődött.

A 84. percben Hleba lőtt kapu fölé.

A 90. percben Király lövését Kiss D. fejjel mentette szögletre.

A 91. percben Udvardi csúsztatását fogta meg Karcagi.

Hátrányból sikerült megfordítani a találkozót, ami komoly fegyvertény. A találkozó eleje a vendégeké volt, de szépen lassan átvettük az irányítást, a második félidőben pedig nem volt kérdés, hogy melyik a jobb csapat, a játék képe és a helyzetek alapján is megérdemelten nyertük meg a találkozót.

Gratulálunk a csapatnak a győzelemhez!

Kovács Zoltán: Jó játékvezetés mellett úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Az első félidőben egy elkerülhető gólt szerzett a Honvéd, ez miatt bosszús vagyok, de a második félidőben sok helyzetet dolgoztunk ki és ebből hármat értékesítettünk is. A második játékrészben mentálisan rendben volt a csapat, akartuk a sikert és ez a fajta hozzáállás, a győzelembe vetett hitt mindenképpen dicséretes. A második félidei játékunk és kidolgozott helyzeteink alapján megérdemeltük a győzelmet szereztünk egy jó ellenfél ellen.

Pisont István: Jól kezdtük a meccset, jól is játszottunk. Jó húzásnak minősült a 3-5-2-es felállásunk, meg tudtuk fékezni a Misleny játékát. Mivel Kabangu és Bobál is visszajátszott, így adta magát ez a fajta felállás és a vártnál jobban sült is el. Jó volt a labdabirtoklásunk, jók voltak a mozgások és a mélységi beindulásaink is jól sültek el, egy ilyen támadás végén született a gólunk is. Sajnálom, hogy Kabangu sérülés miatt kiszállt, ezáltal kicsit felborult a szerkezet, át kellett rendezzük a felállásunkat, nagyobb biztonságot próbáltunk helyezni a tengelybe egy 4-2-3-1-es felállással. Egyéni hibák sorozata vezetett a vereségünkhöz, elcseleztük hátul, vagy ilyen gól, mint a harmadik, hogy két emberünk is felugrik és közben kijön a kapus is felette átszáll a labda, az és ilyen rossz döntések vezettek a vereségünkhöz. A Misleny feljavult a második félidőre ezt el kell ismerni. Ha tudtuk volna az eredeti felállásunkat és azokat a személyeket tartani, akkor azt gondolom, hogy sikeresebbek lehettünk volna. A mérkőzés végére kicsit szétestünk, de nem álltunk le, próbáltunk játszani, egy-egy betörésünkben volt is veszély, a bal oldalon Lukács Daninak voltak lehetőségei, de ezek kimaradtak.

Hajrá Kozármisleny!

1 hozzászólás

  1. MISLENY FAN szerint:

    BRAVÓ SRÁCOK!!!

    A második félidőben nyújtott játék és hozzá állás nagyon dicséretes. 
    Csak így tovább és újra meg telik a lelátó.

    HAJRÁ KOZÁRMISLENY!!!!!!!!!!!!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!