Fontos idegenbeli mérkőzés következik Szigetszentmiklóson

Hajrájához közelít a 2011/2012-es NB II-es bajnokság.

A 27. fordulóban az SZTK-Erima otthonába látogatnak Márton Gábor tanítványai.

A hétvégén a Fradi ellen, sok sérülttel, tartalékosan is győzni tudtunk így továbbra is a bajnoki táblázat 2. helyén állunk, előnyünk 2 pont az üldöző Gyirmóttal szemben.

A Ferencváros ellen 3 védőjátékosunk is hiányzott (Tóth Z., Balaskó, Fodor), de sikerült őket pótolni, hiszen Kovács T. kiválóan látta el a belső védő posztját, a két szélén pedig Kiss M. és Tasselmájer is jól játszott.

Bár akadozott a játékunk mégsem forgott veszélyben a győzelmünk, hiszen a Fradi nem nagyon veszélyeztette Sólyom kapuját. (Helesfayét sem.)

A hétvégén Szigetszentmiklóson valószínűleg a múlt heti teljesítménynél többre lesz szükség, hiszen egy jó csapat otthonába utazunk, ráadásul a találkozót műfüves borításon rendezik, amelyhez a vendég gárdáknak mindig nehezebb alkalmazkodni.

Az SZTK együttesét nem veszélyezteti a kiesés, így felszabadultan különösebb teher nélkül léphetnek pályára a minél előkelőbb helyezés érdekében. Jelenleg 10. helyen állnak, de akár még a 6. hely megszerzése sem tűnik elérhetetlennek számukra. Hetek óta jó formában futballoznak még akkor is elmondható ez, ha többször jól játszottak, de mégis veszítettek.

Az őszi Kozármisleny – SZTK bajnoki talán emlékezetes mindkét fél számára, hiszen talán a szezon leggyengébb játékával, a végjátékban szerzett góllal 2-1-re győztünk a Szigetszentmiklós ellen.

Hogy az SZTK valóban jó csapat, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a legutóbbi hazai mérkőzésükön leiskolázták a Gyirmótot és 5-2-es győzelmet arattak felettük. (Márkus Tibor mesterhármast ért el a hazai csapatban.)

A hétvégén Ajkán megtört a lendület, hiszen 2-0-ra veszítettek, így valószínűleg nem lehet más a céljuk, mint hazai pályán ismét győzelemmel megörvendeztetni szurkolóikat.

Csapatunknak viszont nagy céljai vannak, a remek szezont hasonlóan jó teljesítménnyel és eredménnyel szeretné zárni a gárda, mint például az elmúlt hetekben.

Az utolsó 4 bajnoki mérkőzésen nem találtunk legyőzőre, az utolsó 3 bajnokin pedig gólt sem kaptunk, és eközben 9-et rúgtunk.

Wittrédi Dávid is és Rácz Ferenc is betalált a Fradi kapujába, így mindketten feljebb léptek a góllövő listán. Wittrédi 10 találatával 6. helyen áll, Rácz pedig 8 góljával 13.

A szombaton 17.30-kor kezdődő találkozón a sérültek közül lesznek akik már pályára tudnak lépni, így a taktikai repertoár bővül illetve a bővebb keret következtében, ha szükséges mérkőzés közben is jobban tud változtatni a kozármislenyi szakvezetés.

A mérkőzés játékvezetői Szabolcs-Szatmár- Bereg megyéből érkeznek, a vezetőbíró: Takács János, két segítője: L. Tóth Lajos és Szilágyi Norbert lesznek.

A mérkőzésre Takács Lajos tippje: SZTK- Kozármisleny 1-2.

Bízunk benne, hogy a tipp hasonlóképp jónak bizonyul, mint legutóbb Sopronban, vagy a Fradi II. ellen.

A forduló további párosítása:

2012.05.11     Péntek     17.30

FERENCVÁROSI TC – DUNAÚJVÁROS PÁLHALMA ASE

2012.05.12     Szombat

17.30     VESZPRÉM FC – DUNA FC TATABÁNYA
17.30     BAJAI LSE-KALO-MÉH – PAKSI FC
17.30     GYŐRI ETO FC – FC AJKA
17.30     BUDAÖRS – GYIRMÓT FC
17.30     VIDEOTON-PUSKÁS AKADÉMIA – BKV ELŐRE SC
18.30     SVSE-GYSEV-GOLDSCHMIDT – MTK BUDAPEST

Hajrá Kozármisleny!

 

2 hozzászólás

  1. Jocó'Bá szerint:

    Ha valakinek lenne kedve elkísérni a csapatot, akkor szóljon, van még üres hely az autómban.

  2. Zoli szerint:

    Most nem tudok menni sajnos, pedig kedvem lenne hozzá.

Szólj hozzá a bejegyzéshez!