Elkezdődött NB II-es csapatunk felkészülése

A Kozármisleny FC labdarúgói megkezdték nyári felkészülésüket az egycsoportos NB II-es bajnokságra.

Az előző évekhez hasonlóan idén is jelentős átalakul keretünk.

Korábban hírül adtuk, hogy távozott csapatunkból Boda József, aki a Vasasba igazolt.

Nem lesz tagja együttesünknek Karacs Roland sem, aki 2,5 évig erősítette másodosztályú labdarúgó csapatunkat. Roland fiatal kora ellenére – hiszen még csak 19 éves –  61 NB II-es mérkőzésen lépett már pályára és 6 gólt szerzett.

Rolinak sok sikert kívánunk további pályafutásához!

Jelenleg úgy tudjuk, hogy Roland az ugyancsak NB II-es Gyirmót gárdájával készül.

Elhagyja csapatunkat Erőss Csaba, aki szüleivel Ausztriába költözik, így ő nem tud a csapat rendelkezésére állni.

Ugyancsak távozik Berdó Valentin, ő sem marad Kozármislenyben.

Az U18-as válogatott Nagy Dominik a PMFC kölcsönjátékosaként szerepelt Mislenyben, de szerződését nem hosszabbította meg Pécsett, jelenleg a Ferencváros első csapatával készül, pályára lépett a Szekszárd elleni felkészülési mérkőzésükön a Puskás Ferenc Stadionban.

Nem lesz jövőre a Kozármisleny labdarúgója Marko Bjelanovic sem, aki leginkább az előkészítésben nyújtott jó teljesítményt, 8 gólpasszával Városi Viktor mögött a 2. helyen végzett ebben a mutatóban, 21 mérkőzésen pedig 2 gólt szerzett!

Rajtuk kívül a tavalyi csapatból a PMFC-vel kezdte meg a felkészülést: Fellai József, Városi Viktor, Danijel Romic, Nagy József, Frőhlich Roland.

Valamennyi távozó játékosunknak sok sikert kívánunk!

A távozók után ejtsünk szót a következő évről is.

A tavalyi csapat tagjai közül Mislenyben kezdte meg a felkészülést: Sólyom Csaba, Helesfay Donát, Fenyvesi Olivér, Kiss Márton, Kovács Tamás, Vég Bence, Szabó Balázs, Schmidt Zsolt, Birtalan Botond, Zsdrál Miroszláv. Reméljük mindannyian maradnak, bár egyelőre nincs mindenkivel megállapodás.

A sok távozó helyére új labdarúgókat kell igazolni, hiszen a Bajnokság, a Magyar Kupa mellett idén a Ligakupában is el kell indulnia másodosztályú együttesünknek, így a korábbiakhoz képest jóval több mérkőzés vár Sólyomékra.

A ma kezdődő felkészülésen 12 próbajátékossal találkozhattunk, köztük Baranya megyei labdarúgót ugyanúgy találtunk, mint NB II-es szinten ismertebb rutinosabb játékost.

Feltűnt az edzésen a korábban már Kozármislenyben futballozó Tóth Adrián, aki 30 góljával a Megye I-es bajnok Pécsvárad labdarúgója volt tavaly.

Vattai Balázs 22 éves kora ellenére már rutinosnak számít, hiszen 72 NB II-es mérkőzésen lépett pályára az FTC IIben.

A sok fiatal próbajátékos között már ismerősként üdvözölhettük Bozsovics Milánt, akit már télen szerződtetni kívántak vezetőink, de akkor egy sérülés miatt ez meghiúsult.

A Kozármisleny igazolt utánpótlás labdarúgóira is szerep hárulhat, hiszen a Ligakupa küzdelmekben akár az ő szerepeltetésük is elképzelhető. Izsák Máté és Schneider Bálint illetve Volcsányi Gergő vett részt az U21-es keret labdarúgói közül a felnőtt csapat első tréningjén.

A héten még további próbajátékosokat várnak Szabó Zsolték így lesz dolguk bőven, hogy felmérjék kire számíthatnak közülük a megerősödő másodosztályú mezőnyben.

Amint megállapodás születik valakivel, arról értesítjük majd olvasóinkat.

Hajrá Kozármisleny!

 

 

 

Szólj hozzá a bejegyzéshez!