Döntetlent értünk el a Szekszárd ellen

Kozármisleny FC – Szekszárd 2-2 (1-0)

Labdarúgó felkészülési mérkőzés

Kozármisleny, 100 néző

Vezette: Sipos K.

Kozármisleny FC: Ipacs (Házenauer) – Tar (Juhász), Takács, Gólya (Vajk), Kocsis (Marton) – Hleba (Kulcsár), Tóth M. (Loch) – Kiss D., Kuntic (Petrovics), Grabarics (Kismárton) – Rácz

Vezetőedző: Kovács Zoltán

Gólszerző: Kiss D., Kuntic

A hétközi Szentlőrinc elleni győzelem után, kemény edzéseket követően, az NB III Közép csoportjának 7. helyezettjét, a Szekszárdot fogadtuk.

Csapatunkban 4 olyan próbajátékos is a kezdőben kapott helyet, akik csak 2 napja érkeztek és az edzések után, edzőmeccsen is megnézhette őket a szakmai stáb.

A Szekszárd jobb és összeszokottabb csapat benyomását keltette, mint a Szentlőrinc, ennek ellenére Kiss Dominik révén a találkozó elején a Kozármisleny szerzett vezetést.

00_KFC-Szekszard_525_1

Az első játékrészben többet támadott a Szekszárd, többször helyzetbe is kerültek, de vagy Ipacs mutatott be bravúrt, vagy a vendég támadók hibáztak.

A második félidőben a szerb-magyar próbajátékos, Kuntic révén megdupláztuk az előnyünket, majd elkezdődött mindkét oldalon a cserélgetés, amiből végül aztán a Szekszárd jött ki jobban (nem érdemtelenül) és 2-2-re mentették a találkozót.

00_KFC-Szekszard_525_2

Közhely, de az edzőmérkőzések nagyon sok tanulsággal szolgálnak, hiszen az edzésekhez képest mérkőzés szituációkban lehet tesztelni a játékosokat. Nem volt ez másképp ezúttal sem, az edzések és a felkészülési meccseken látottak tapasztalata alapján az edzői stáb 6 próbajátékostól elköszönt.

Következő nyári edzőmérkőzésünket szerdán 18:30-kor a Baranya megye I. osztályban bajnoki címes álmokat szövögető Pécsvárad ellen játsszuk, ismételten hazai környezetben.

Hajrá Kozármisleny!

 

Szólj hozzá a bejegyzéshez!