Gyuláról is elhoztuk a 3 pontot

Gyula – Kozármisleny 2-4 (2-1)

NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés

Gyula, 150 néző

Vezette: Ducsai J. (Szert B., Szarvas L.)

Gyula: Harman – Kovács T., Wéber, Vincze, Turcsek – Nagy G., Pászka – Okos (Szélpá 83.), Sipos, Burai – Laurinyecz

Vezetőedző: Szekeres Lajos

Kozármisleny: Molnár P. – Gajág, Fellai, Lantos, Kocsis – Fenyvesi, Nagy E. – Beke, Nagy K. (Erdős 87.), Cziráki (Kirchner 83.) – Schmidt (Tóth A. 46.)

Vezetőedző: Németh Zsolt

Gólszerzők: Vincze 16., Laurinyecz 45. illetve Nagy K. (11-esből) 13., Cziráki 55., Cziráki 75., Nagy K. 83. percben.

Kiállítva: Gajág a 92. percben.

Sárga lap: Turcsek 53., Vincze 66., Nagy G. 80. illetve Fenyvesi 58., Cziráki 66. percben.

A Kozármisleny csapatából Puskás 5 sárga lapos eltiltása, míg Lauer sérülés, Kovács T. pedig betegség miatt hiányzott.

A 7. percben Nagy K. 25 méteres lövése szállt kapu fölé.

A 9. percben Cziráki passzolt Beke elé, akinek lövése kapu fölé szállt.

A 11. percben Beke ellen szabálytalankodtak. A szabadrúgást Kocsis végezte el, de Harman kapus kiütötte a labdát.

A 13. percben Cziráki 3 embert kicselezett, majd a 16-oson belül buktatták. A büntetőt Nagy K. értékesítette. 0-1.

A 16. percben jobb oldali hazai beadás után Vincze 9 méterről tisztán fejelt, Molnár P. még beleért a labdába, de hárítania nem sikerült. 1-1.

A 26. percben Beke jobb oldalról, 22 méterről kapu fölé lőtt.

A 44. percben Nagy K. 18 méteres kísérlete kapu fölé szállt.

Az első félidő utolsó percében jobb oldalról ívelték középre a labdát a hazaiak, Laurinyecz teljesen tisztán 10 méterről fejjel juttatta a Misleny kapujába a labdát. 2-1.

Lélektanilag a legrosszabb pillanatban a félidő lefújása előtt szerezte meg a vezetést a Gyula, így a szünetben rendezni kellett a sorokat a szakmai stáb tagjainak.

A 46. percben egy 20 méteres lövést Molnár P. a felső sarokból nagyszerűen tolt ki szögletre.

Az 50. percben Kocsis 20 méteres szabadrúgása kapu fölé szállt.

Az 55. percben Kocsis végezhetett el sarokrúgást, a hazai kapus kiejtette a labdát, Cziráki pedig közelről egyenlített. 2-2.

A 60. percben Nagy K. jobb oldali szabadrúgása után Gajág 10 méterről a felső lécet találta el.

A 61. percben Nagy K. remekül tálalt Tóth A. elé, aki elfutott a bal szélen, középre adását a védőt mentették, de Nagy K. 18 méterről lőhetett, a labda kapu fölé szállt.

A 68. percben Tóth A. csúsztatott Beke elé, aki nagy helyzetben a kapus kezébe lőtt.

A 70. percben Nagy E. továbbított Tóth A. elé, aki ziccerbe került, de lövését Harman szögletre tolta.

A 75. percben jobb oldali beadást Tóth Adrián okosan visszapasszolta Cziráki elé, aki 10 méterről lőtt a hálóba. 2-3.

A 83. percben Beke saját térfelén szerzett labdát, majd Tóth Adriánt próbálta megjátszani, aki elől a védők hazafele passzoltak, Nagy K. nagy sprinttel lecsapott a labdára és a kapus mellett a hálóba lőtt. 2-4.

A 92. percben Gajág megkapta a 2. sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott.

Győzelmünkkel nyílt maradt a bajnokság végkimenetele, a listavezető Vác továbbra is 2 ponttal előzi meg csapatunkat, így a zárófordulóban még bármi megtörténhet.

Németh Zsolt: Jól kezdtük a mérkőzést, jól játszottunk, mi domináltuk. Sajnos 2 védelmi hibából is gólt kaptunk, az ellenfél első támadásából betalált. Az első félidőben 6,5 órás út is meglátszott rajtunk. A 2. játékrészben mindent megtettünk a sikerért és esélyt nem adtunk a a hazaiaknak. Sok helyzetet dolgoztunk ki, fölényünket gólokra tudtuk váltani és megérdemelten nyertünk egy kulturáltan és jól futballozó ellenfél ellen. Meg kell említeni a jó játékvezetést, a sporttársak jól dirigálták a találkozót. Gratulálok a játékosoknak a győzelemhez. Az utolsó fordulóban szeretettel várjuk a szurkolókat.

Hajrá Kozármisleny!

14 hozzászólás

  1. Levi szerint:

    Már hivatalosan is bajnok a Vác: http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-iii-az-oroshaza-nem-fejezi-be-a-bajnoksagot-bajnok-a-vac-2416745

  2. itep szerint:

    Kedves és sportszerű gesztus az Orosházától!!!!!!!  KÖSZÖNJÜK NEKIK!!!!

  3. egy váci szerint:

    Sziasztok!
    Sajnálom a dolgot.
    Mi is szívesebben ünnepeltünk volna a meccs után, normális körülmények között.

  4. mislenyfan szerint:

    GRATULÁLOK A GYÖZELEMHEZ!!!

    Hát ez igazán vérlázító ami a magyar labdarúgásban megy. Értelmetlenné válík a játékosok számára az egész, igy nagyon nehéz lesz visszakerülni a világelitbe.

    Remélem azért a srácok becsülettel lejátszák az utolsó mérközést és még az is lehet, hogy a sok licenc nélküli csapat helyére még felkerülhetünk.

    HAJRÁ KOZÁRMISLENY!!!!!

  5. öreg mislenyi szerint:

    Nem ti tehettek róla, de ami folyik itt az MLSZ “irányította” bajnokságokban az egyszerűen vicc!

    Pl az nb1-ben az utolsó fordulókban a kizárások teljesen irreálissá tették a bajnokság végét. ( a Győr ma gyakorlatilag az nb3-as csapattal állt ki, a Haladás meg véletlenül ma nyert – igaz az Újváros zakója miatt mindegy volt ) Most majd lesz egy államilag finanszírozott bajnokság a kiválasztott csapatok számára, akiket eddig is közpénzből működtettek. Ez a magyar foci………., ez az MLSZ……

    Majd kiváncsi leszek hogy értelmezik a versenyszabályzatot, hogy kit lehet az nb3 bajnokai mellet az nb2-re felkérni!? ( a Pápa az nb3-ba esett ki, így egy csapat hiányzik….

  6. hefedu4910 szerint:

    Gyulaiként láttam a Vácot és a Kozármislenyi csapatot is játszani Gyulán – Gratulálok a Kozármislenyi csapatnak , mert jobbnak tartom őket a váci – csapatnál ! Sok sikert ! HAJRÁ VIDÉK !

  7. egy váci szerint:

    Ki áll az Orosháza vasárnap! Nyugi van! 😀

  8. Rudi szerint:

    Mégis vállalja a meccset az Orosháza.

  9. mislenyfan szerint:

    Kedves váci!

    Lehet hogy előre ittatok a medve bőrére ?
    Még okozhat az Orosháza meglepetést!

    HAJRÁ KOZÁRMISLENY!!!!!!!!!!!

  10. Levi szerint:

    @mislenyfan: Senki nem ivott a medve bőrére, hisz tudtuk, hogy a magyar fociban bármi megtörténhet. Nyugi, találkozunk NB2-ben 🙂

  11. öreg mislenyi szerint:

    Az Orosháza kiállása korrekt! Emlékeztek anno az EB-re, amikor a Dánok a Jugó balhé miatt utólag bekerültek, aztán jól megnyerték az EB-t! Úgy hogy hajrá Orosháza! Mutassátok meg, hogy van még sportszerűség, van még spiritusz bennetek! Ha így lesz, kalapot emelek előttetek!

  12. valaki vácról szerint:

    http://kagye.gportal.hu/gindex.php?pg=17926402&nid=6599629
    Ezen számolás alapján a Vác és a Kozármisleny is feljutó lesz jövőre.

  13. Nem így van szerint:

    Siófokon valószínűleg így gondolkodnak: “Siófokon még abban bízhatnak, hogy mint jobbik kiesővel, velük töltheti fel a jelenleg 15 csapatosnak kinéző másodosztály mezőnyét az MLSZ. Erre a szabályok alapján első körben az NB III legjobb nem feljutó csapatának, várhatóan a Putnoknak lenne esélye, de az együttes nem kapott NB II-es licencet.”

    Forrás: http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/hat-magyar-megye-maradhat-profi-futball-nelkul-2417205

  14. mislenyi szerint:

    Ha a Putnok nem kapott licencet, akkor az ő felkérésük egy az MLSZ-re jellemző szinjáték lenne!
    Remélem meglepetést okoznak és ezt nem játsszák el.

Szólj hozzá a bejegyzéshez!