Bravúros pontmentés Szombathelyen

Haladás II. – Kozármisleny 2-2 (0-0)

NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés

Szombathely, 200 néző

Vezette: Kiss N. (Kulman T., Nagy T.)

Haladás II.: Mursits – Zsirai, Korolovszky, Nagy Z., Farkas – Jagodics, Szakály – Gyurján (Fider 86.), Németh M., Dallos (Horváth D. 77.) – Czafit

Vezetőedző: Tóth László

Kozármisleny: Sólyom – Nagy J., Gadó, Tányéros, Kiss M. – Kovács T., Koller – Karacs (Vég 68.), Boda (Romic 79.), Zsdrál (Puskás 62.) – Schmidt

Vezetőedző: Márton Gábor

Gólszerzők: Németh M. 55., 62. illetve Schmidt Zs. 73., Kovács T. 88. percben.

Sárga lap: Jagodics M. 69., illetve Gadó G. 39., Tányéros Á. 61. percben.

A múlt héten sérült vállal is nagy érdemeket szerző Városi Viktor ezúttal nem tudott pályára lépni, ahogy a sérülésből felépülő Bjelanovic sem. Mellettük hiányzott a hetek óta kiváló formában futballozó Szabó Balázs, akit 1 mérkőzésre tiltott el a Fegyelmi Bizottság.

Tapogatózó játékkal kezdődött a találkozó, az első 10 perc mezőnyjátékkal zajlott.

A 11. percben Kovács T. ívelt a hazai védelem mögé, Mursits kijött a kapujából, de Boda nem igazán találta el jól a labdát, így oda lett a lehetőség.

A 12. percben Czafit jó ütemben indult be, kapta is a labdát, de Gadó szorításában 11 méterről mellé lőtt.

A 19. percben bal oldali hazai szöglet után, megcsúsztatták a labdát a rövid oldalon, a hosszún a becsúszva érkező Jagodics 2 méterről az üres kapu fölé lőtt.

A 20. percben Mursits kapuskirúgása után Koller rárontott a védőre, majd megszerezte a labdát, így a hazai hálóőrre vezethette, de nem sikerült átemelnie felette, a kipattanót Boda háttal állva próbálta kapura húzni, de nem tudta célba juttatni a labdát.

A 32. percben Koller remek ütemben ugratta ki Karacsot, aki a kivetődő Mursits kezét átugorva kisodródva tudott már csak lőni, de addig a hazai kapus visszaért és szögletre mentett.

A 44. percben Karacs tálalt nagyszerűen Kovács T. elé, aki jó labdaátvétellel azonnal helyzetbe került volna, de ez elmaradt, így a kínálkozó lehetőség is meghiúsult.

A első félidő többnyire mezőnyjátékot hozott, de egyszer-egyszer a kapuk is veszélyben forogtak. Az első félidő láttán úgy éreztük, hogy tipikus 1 gólos mérkőzésről van szó, és amelyik csapat betalál megnyeri a találkozót. Végül nem így történt…

Az 50. percben Boda 20 méterről erős lövést eresztett meg, Mursits a bal felső sarokba tartó labdát bravúrral ütötte szögletre.

A 53. percben veszélyes hazai kontra támadás után üggyel-bajjal mentettek a mislenyi védők.

Az 55. percben egy rosszul sikerült felszabadítást követően a jobb szélre került a labda, ahol Németh M. talán beadással próbálkozott, amely után a labda a hosszú kapufa belső éléről a hálóba került. 1-0.

A 62. percben a középen kilépő hazai támadót volt kénytelen szabálytalanul megállítani Tányéros, különben helyzet alakulhatott volna ki. A Sólyom kapujától 19 méterre, középről megítélt szabadrúgást Németh M. kiválóan csavarta el a sorfal fölött, a labda a jobb kapufa mellé a hálóba csapódott. 2-0.

A 66. percben Puskás remekül lépett ki a védők közül, de lövésénél Mursits jól fogta a szöget, így kimaradt a helyzet.

A 67. percben Boda 22 méterről lőtt, Mursits oldalra ütötte a labdát.

A 70. percben szép mislenyi támadás után a védelem mögé beívelt labdát Boda fejelte kapura, de Mursits a léc alól nagy bravúrral szögletre mentett.

A 73. percben Puskás passza tisztán találta Schmidt Zsoltot a hosszú oldalon, aki elsőre belelőtte Mursitsba, majd a kipattanót már a hálóba juttatta. 2-1.

A 79. percben Koller bal lábas, 20 méteres lövését magabiztosan fogta a Haladás kapusa.

A 80. percben veszélyes kontra futott végig a pályán, amelynek végén Sólyomra vezették a labdát, de kapusunk remekül leszedte a támadó lábáról a játékszert.

A 84. percben ismét eldönthette volna a mérkőzést a Haladás. Németh M. kiválóan ment el a bal oldalon, majd középre tálalt Gyurján elé, aki ajtó-ablak helyzetben kihagyta a ziccert.

A 85. percben újabb veszélyes hazai kontratámadás futott végig a pályán, amelyet szerencsénkre túlcifráztak a hazaiak.

A 88. percben a Haladás térfelének közepéről végezhettünk el szabadrúgást. Schmidt ívelt a kapu elé, Kovács T. csúsztatása pedig utat talált a kapuba. 2-2.

Az egyenlítő találat után is mindent megtettek játékosaink a győztes gól megszerzéséért, de újabb találatot már nem sikerült bevinni, így igazságosnak mondható döntetlennel ért véget a találkozó.

A Haladás helyenként jól futballozott, és jó csapat benyomását keltették, 2 gólos hátrányból szerzett döntetlenünk így mindenképpen értékesnek tekinthető.

Tóth László: Nagyon jó mérkőzést játszottunk. A Kozármisleny megmutatta miért áll olyan jól a bajnokságban. Úgy léptünk pályára, hogy 3 pontot szerezzünk, még akkor is, ha tiszteltük ellenfelünket. Azt gondolom, hogy 6 mérkőzésből 5 győzelmet csak az igazán jó csapatok tudnak elérni. A találkozó előtt azt mondtam, hogy 5 mérkőzést megnyerni még úgy sem lenne könnyű feladat, ha magunknak készítenénk a legoptimálisabb sorsolást, sőt akkor sem, ha minden mérkőzést hazai pályán játszanánk. Kicsit fájó, hogy 2-0-ás vezetésünknél óriási helyzetek maradtak kihasználatlanul, amelyek abból adódtak, hogy a Kozármisleny mindent egy lapra téve támadott. Az első bekapott gólunkat megéreztem, hiszen megelőzően folyamatosan felívelgettük a labdát két jól fejelő vendég belső védőre. Nem mertük felvállalni, amit az első félidőben, hogy labdakihozatalból építkezzünk, ez pedig megbosszulta magát, mert olyan stílust vettünk fel, ami nem igazán a miénk. Természetesen ez azért is alakulhatott így, mert a Kozármisleny ezt ránk erőltette. Voltak időszakok, amikor a Misleny játszott jobban, volt hogy mi. Két fejlődőképes csapatot láthattunk a pályán, amelynek játékosai közül véleményem szerint a közeljövőben többen az NB I-ben fognak futballozni.

Márton Gábor: Véleményem szerint mindent egybevetve közelebb álltunk a győzelemhez. Már az első félidei gólhelyzetekből kellett volna értékesítenünk, hiszen megvoltak a helyzeteink. A második félidőben aztán az ellenfél szinte a semmiből szerzett 2 gólt. Ezt követően futottunk az eredmény után. Mindenképpen dicséretes, hogy 0-2 után sikerült egyenlíteni, sőt a végén akár nyerhettünk is volna. Ma ennyire futotta. A tabellán elfoglalt helyezések alapján nagy sansz volt előttünk, majd ha ezeket a meccseket be tudjuk húzni és az ilyen kínálkozó lehetőségekkel élni tudunk, akkor leszünk igazán jó csapat. Azonban így sem szeretnék panaszkodni, mert a srácok mindent megtettek a sikerért és mindent kiadtak magukból, azt gondolom szép eredményt értünk el.

További fényképek a Kozármisleny FC hivatalos Facebook oldalán IDE KATTINTVA közvetlenül is megtekinthetőek.

Hajrá Kozármisleny!

2 hozzászólás

  1. Scuderia Ferrari szerint:

    Hajrá fiúk,szép volt fiuk.Csak a Kozármisleny:)

  2. gattuso4 szerint:

      Hát ez bizony a sírból visszahozott egy pont volt!

      Az utolsó 5 perc előtt egy lyukas kétfillérest sem adtam volna 

      a döntetlenért.

      HAJRÁ  KOZÁRMISLENY  ! ! !

Szólj hozzá a bejegyzéshez!