Németh Zsolt büszke a csapatára és a szakmai stábra

Amikor tavaly kiesett a másodosztályból a Kozármisleny együttese, sokan féltek attól, hogy sokáig kell majd várni a feljutásra.

Ehhez képest az NB III. Közép csoportjának őszi zárását követően Németh Zsolt csapata második helyen áll, öt pont hátránnyal az éllovas Vác mögött. Lévén, hogy még tizenöt forduló hátra van a bajnokságból tavasszal, ez cseppet sem tűnik ledolgozhatatlan különbségnek. Ráadásul a többnyire igen magabiztos mislenyi alakulat olykor-olykor azért beleszaladt egy váratlan pontveszteségbe.

– Amennyire fiatal a csapatom, éppen annyira volt hullámzó a teljesítménye ősszel – árulta el a gárda vezetőedzője. – Nagyon jól sikerült a rajtunk, hiszen a Maglód és az Orosháza ellen is nyertünk, aztán sajnos jött egy kisebb hullámvölgy. Aztán amikor ebből éppen kilábaltunk, jött a váci vereségünk. Ez egy fordulópont volt, hiszen megítélésem szerint remekül játszottunk, mégsem tudtunk pontot szerezni. A szezon vége viszont már egészen jól sikerült, amit második helyünk is mutat.

Valóban dicséretesen zárták az évet Lauerék, hiszen utolsó öt meccsükön tizenkét pontot szereztek, csak Bölcskén maradtak pont nélkül. Igaz, ez a találkozó azért Németh Zsoltnak is fájó pont.

– Bosszantó módon vesztettünk pontokat idén – mondta a szakvezető. – Hazai pályán a Dunaharaszti, a Szentlőrinc és a Dabas ellen is nyernünk kellett volna, ezek nem férnek majd bele tavasszal. Az, hogy Vácon és Szegeden kikaptunk, bőven vállalható, azokkal nincs is semmi gond.

Persze azért külső tényezők is nehezítették párszor az edző dolgát, hiszen sok sérüléssel kellett megküzdenie az ősz folyamán.

– Sok volt a sérültünk, sajnos ez is közrejátszott néhány rosszabb eredményünkben – mondta el Németh Zsolt. – Igazából éppen a szezon végére sikerült oda eljutnunk, hogy kétszer egymás után ugyanazzal a csapattal tudtunk felállni. Meg is látszott a Gyula és a Monor elleni találkozóinkon.

Igaza lehet a vezetőedzőnek, hiszen a két összecsapáson kilenc gólt rámolt be a Kozármisleny, miközben csak egyet kapott. Imponáló mutató. Ilyen teljesítmény kell majd ahhoz is, hogy a téli szünet után sikerüljön befogni a Vácot.

– Akár bosszankodhatnék is azon, hogy az itthon elhullajtott hat ponttal meg is előzhetnénk a váciakat – nyilatkozta lapunknak Németh. – Nem vagyunk telhetetlenek, de tavasszal minden erőnkkel azon leszünk, hogy megelőzzük őket. Télen szükség lesz pár erősítésre, a legjobb az lenne, ha minden csapatrészbe tudnánk igazolni. Az biztos, hogy a csapatomra és a szakmai stábra is nagyon büszke vagyok, remekül dolgozott idén mindenki. Ezt kell átmenteni 2015-re is.

Forrás: www.bama.hu

Szólj hozzá a bejegyzéshez!