Az utolsó fordulóra maradt a döntés

HR-Rent Kozármisleny – Soroksár SC 1-2 (0-1)

Merkantil Bank Liga NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés

Kozármisleny,  500 néző

Vezette: Ducsai J. (Kovács II. G., Mohos M.) tart.j.v.: Radványi Á.

HR-Rent Kozármisleny: Horváth D. – Milutinovic (Wittrédi 51.), Lantos, Gubacsi, Kocsis – Nagy E., Szekszárdi – Pajor, Kirchner, Kemény (Beke 75.) – Grumic

Vezetőedző: Szanyó Károly

Soroksár: Jova – Gengeliczki, Gyepes, Valencsik,  Silye – Fülöp, Sándor I. (Peszmeg 63.), Csilus, Huszák – Lovrencsics (Papp 73.), Gárdos (Szilágyi 80.)

Vezetőedző: Lucsánszky Tamás

Gólszerzők: Gyepes öngól 66. illetve Huszák 16., Gárdos 47. percben.

Piros lap: Csilus az 55. percben.

Sárga lap: Lantos 38., Grumic 47., Wittrédi 91. illetve Huszák 69., Szilágyi 89. percben.

Mindkét csapat számára nagy téttel bíró mérkőzésen léptek pályára a küzdő felek.

A 8. perc egy veszélyes vendég szabadrúgás után Kemény fejelte ki szögletre a labdát.

A 9. percben szöglet után kontrát vezettünk, amit Csilus állított meg, sárga lap volt a jutalma.

A 10. percben Gárdos lövését fogta Horváth.

A 12. percben egy vendég akció végén Lovrencsics fejelt kapu fölé.

A 15. percben Kocsis ellen szabálytalankodtak a 16-osunk vonalán, de a játékvezető “nagyvonalúan” továbbot intett, majd 2 másodperc múlva egy lényegesen kisebb szabálytalanságot – igaz az ellenfél csapatának – lefújt, ráadásul nagyon veszélyes helyről. Nagy játékvezetői hiba történt (ami utólag kiderült, hogy mérkőzést befolyásoló volt), amivel a játékvezető ki is vívta a szurkolók ellenszenvét.

A 16. percben Huszák állt a labda mögé és nagy erővel nagyon pontosan tekert kapura, Horváth hiába úszott a levegőben, a labda befért a bal sarokba. 0-1.

A 20. percben Csilus lövését blokkolta Szekszárdi.

A 28. percben soroksári szöglet után a 11-es ponton esett le a labda, Grumic vágta ki, a vendégek kezezést reklamáltak.

A 31. percben Nagy Erik emelte be a szabadrúgást Grumicnak, aki kapásból kapu fölé lőtt.

A 32. percben Kocsis jobb oldali szabadrúgását Jova szerezte meg a hosszún érkező Lantos elől.

A 33. percben egy vendég támadás végén Gárdos kapott labdát a 16 vonalán, egy csel után lőtt, de a védők blokkolták.

A 42. percben Fülöp jobb oldalról passzolt Lovrencsicsnek, aki ígéretes helyzetből lőtt kapu mellé.

A 47. perc Nagy Erik nagyszerű labdájára Grumic csapott le, a rosszul érkező Jova mellett elemelte a labdát, majd kapura lőtt, amit az egyik védő még ki tudott fejelni.

Nagy meglepetést okozott, hogy a játékvezető csak 2 percet hosszabbított, mindez azért is volt furcsa, mert csak az ivószünet és csak Kocsis ápolása külön-külön tovább tartott és akkor a többi játékmegszakításról még nem is beszéltünk.

Sajnos a játékvezetőnek több olyan ítélete volt, amivel magára haragította a szurkolókat, igaz ez sem lehet mentség a félidei eseményekre, amely valószínűleg büntetést eredményez majd a klub számára.

A 47. percben Milutinovic elpasszolta a labdát, amely után indult a villámgyors soroksári kontra, Gárdos kapott labdát a bal szélen, meghúzta Lantos mellett és egy az egyben vezette Horváthra, aki mellett kilőtte a hosszú alsó sarkot. 0-2.

Az 50. percben a szöglet után a berobbanó Gyepes fejelt, a labda a felső lécről kifelé pattant.

Az 53. percben a frissen beállt Wittrédi passzolt Grumicnak, aki befordult és lőtt, de Jova bravúrral hárított.

Az 54. percben Wittrédi beadásáról Grumic maradt le centikkel, ismét nagy helyzet volt.

Az 55. percben Csilus kapott sárgát egy rosszul sikerült becsúszásért, de ez neki már a második volt, így el kell hagynia a pályát.

Az 58. percben egy eladott labda után, Gárdos lőtt kapura, Horváth védett.

Az 59. percben Sándor szöglete érkezett veszélyesen, Horváth vetődött ki és ütötte el a labdát.

A 61. percben Kirchner indult befelé egy jó csellel és passzolt Wittrédinek, lövésébe Gyepes lépett bele.

A 63. percben Kocsis tekert kapura egy jobb oldali szabadrúgást, a felső lécről pattant ki a labda.

A 65. percben soroksári kontra végén Horváth érkezett jól a kapujából és mentett Lovrencsics lövésénél.

A 66. percben Szépítettünk! Kocsis szöglete veszélyesen érkezett a soroksári kapu elé, Gyepes fejéről a saját kapujába pattant a labda. 1-2.

A 77. percben Beke éles szögből lőtt, Jova hárított.

A 78. percbe szöglet után Jova ejtette ki a labdát, a kipattanót Grumic lőtte az előtte álló védőbe.

A 81. percben nagy helyzet maradt ki. Beke egy jó csel után gurított a vendég kapu elé, de Gubacsi a kaputól 6 méterre nem találta el a labdát .

A 85. percben Papp tekert el a hosszú sarok felé egy szabadrúgást, de célt tévesztett.

A találkozót, ha nehezen is, de a Soroksár nyerte meg, akik ekkor még bíztak abban, hogy életben tartják NB I-es álmaikat, azonban a Balmazújváros felcsúti győzelmével kiderült, hogy már nem juthatnak fel.

Csapatunk a második félidőben végig irányította a játékot és az ellenfél térfelén tartózkodott, igaz a 10 betömörülő soroksári játékos jól védte a kapuját.

A szépítő gól után úgy tűnt nemcsak az egyenlítés, de a győzelem is meglehet, azonban a mezőnyfölényünk meddő volt és csak néhány helyzetet sikerült kialakítani, de azokban vagy mi hibáztunk, vagy Jova védett.

A helyzetünk nem javult, igaz a Cegléd Kisvárda ellleni vereségével nem is romlott, így az utolsó fordulóra maradt a döntés.

Ha csapatunk ugyanannyi pontot szerez Zalaegerszegen, mint a Cegléd odahaza a Sopron ellen, úgy megőrizhetjük NB II-es tagságunkat.

Szanyó Károly: Vegyes benyomásaim vannak. Először is ott kezdeném, hogy 100%-ig biztos vagyok benne, hogy az első gól előtt nem befele kellett volna szabadrúgásnak következnie, egyértelmű szabálytalanság volt a soroksári játékos részéről, így nekünk kellett volna szabadrúgást elvégeznünk. De mégsem ez volt, ami miatt kikaptunk és nem tudtunk pontot/pontokat itthon tartani. A másik dolog, hogy hiányérzetem van a kiállítás utáni támadásvezetésekkel kapcsolatban. Egy hátrányban lévő csapat ellen gyors labdajáratással, szélre kivitt labdákkal, beadásokkal folyamatos nyomás alatt kell tartani az ellenfél csapatát, vagy pedig úgy megjáratni a labdát, hogy átlövő pozíció alakuljon ki. Egy picit meddő volt a játékunk, az ellenfél gyors játékosai által pedig a kontrákban benne volt a veszély rendesen. Ezzel még nem sikerült meghosszabbítani NB II-es tagságunkat, még 1 mérkőzés hátravan, ami nagyon nehéz lesz, össze kell szedni magunkat és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy jövőre is a másodosztályban szerepelhessünk.

Lucsányszky Tamás: Megérdemelten nyertük meg a találkozót. Az első félidőben el kellett volna döntenünk a mérkőzést. A második félidő elején ugyanaz zajlott a pályán, mint megelőzően. A kiállítás után kicsit beszorultunk, de igazából nagy helyzetet nem tudott kialakítani az ellenfél.

Hajrá Kozármisleny!

 

 

6 hozzászólás

  1. MISLENY FAN szerint:

    Nagyon kemény pünkösd vasárnapunk lesz, de remélhetőleg jól fog zárulni.
    Srácok ezt most már meg kell csinálni, nincs több lehetőség.

    Sajnálom, hogy ilyen reakciót váltott ki a játékvezető, de ez már régóta halmozódott.
    Ennek most már ki kellet jönnie, tűrhetetlen amit ebben a szezonban művelnek velünk.
    Nem itt tartanánk, hogyha egyenlő esélyeket kapnánk.
    De most itt az idő, hogy megmutassuk hogy ekkora hátszélben is bent tudunk maradni.
    Jöjjön az utolsó nagy csata, vérrel-verejtékkel küzdeni kell.

    HAJRÁ KOZÁRMISLENY!!!!!!!!!!!!

  2. Mislenyszurker szerint:

    Nem hiszem, hogy szemrehányást lehetne tenni a bírónak. Ott álltam a vendégszektorban (az árnyékban!!!), simán nem fújta be a kezezést a kárunkra. Kiállította a srácot. Szerintem megkaptuk a hazai pályát!
    Ami a játékosokat illeti: Mellettünk állt valaki, az mondta, hogy legalább 2 fős emberhátrányba játszottunk. Némely játékos produkciója kritikán aluli. Nekem személy szerint nagyon ellenszenves volt amit a Kemény csinált a lecserélésekor! Dühöngött, hogy lecserélték, amikor értékelhetetlen volt a teljesítménye. Tiszta alibi. Beállít a Beke, és 10 perc alatt többet tett, mint a Kemény az elmúlt 2 meccs alatt. Persze nem Ő volt az egyetlen, aki nem a másod osztályba való.
    Most már mindegy, és azt is tudom, hogy sok a sérült… Az utolsó meccsen kell mindent megtenni a győzelemért! Hajrá Misleny!

  3. Kemény Tamás szerint:

    Köszönöm a kritikát kedves “Mislenyszurker”!
    Abszolult igazad van,sajnos nem igazán ment a játék és a dühöngésem oka is emiatt volt,de remélem hétvégén együtt tudunk örülni annak, hogy a csapat az Nb2-ben marad! Hisz a neved alapján mislenyszurker vagy:) 
    Üdv.Kemény Tamás
    Hajrá Misleny!

  4. Misleny_ szerint:

    Gyerünk Tomi! Gyerünk srácok!
    Egerszegen meglesz a bentmaradás!!! Hajrá Misleny!

  5. elfogulatlan szerint:

    Baranya megyei rangadó Misleny vs Pécs ez van

  6. MISLENY FAN szerint:

    Nem biztos, hogy egy csoportban leszünk.

    CSAK A MISLENY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!