A Szentlőrinc 7 év után látogat Kozármislenybe

Szombaton 16:00-kor a Szentlőrinc gárdája lép pályára Mislenyben.

A két labdarúgócsapat legutóbb 2007. június 3-án lépett pályára hasonló párosításban – egy nagyon emlékezetes mérkőzésen-, amikor a döntőnek beillő összecsapáson 2-0-rá győztük le hétvégi ellenfelünket és azzal megnyertük az NB III-at, jogot szereztünk az NB II-ben való indulásra.

Sokan féltették akkor együttesünket a magasabb osztályban valós szerepléstől, amely utólag kiderült, hogy alaptalan volt, hiszen 7 esztendőt töltöttünk a másodosztályban és csak az egycsoportos NB II-es bizonyult túl nagy falatnak.

A Szentlőrinc gárdája az elmúlt hét év jelentős részében az NB III-ban vitézkedett, bajnoki címeket nyertek, de tavalyelőtt az NB III-as átszervezések miatt kicsúsztak onnan, és csak Megye I-ben tudtak indulni, amelyet végül kiélezett hajrában meg is nyertek.

A tavalyi évben még a Laki – Lauer csatárpáros repítette a ‘Lőrincet, előbbi munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tagja már a Szentlőrincnek, utóbbi pedig nagy örömünkre a Kozármislenyt erősíti, ő a csapatkapitány és az együttesünk vezére.

A Szentlőrinc a nyáron jelentősen átalakult, eléggé kicserélődött a gárda és Nagy Tamás vezetőedzőnek egy teljesen új együttest kellett felépítenie.

Az eddig elvégzett munkának meg is van az eredménye, hiszen a szentlőrinciek egyelőre jól szerepelnek, 7 pontjukkal a középmezőny alján foglalnak helyet, jelenleg a 11. pozícióban tartózkodnak, ami egy újonc csapathoz képest semmiképp sem rossz.

Ha figyelembe vesszük, hogy a nyitófordulóban az Orosháza ellen hazai pályán győzelmi esélyük volt (ennek ellenére veszítettek), vagy a 2. fordulóban a Dunaharaszti otthonában a 86. percben még vezettek (végül döntetlennel zártak), azt is mondhatjuk akár 3-4 ponttal több is állhatna a nevük mellett.

A 3. fordulóban aztán a SZEOL ellen szerezték meg első győzelmüket, de ezután az ESTK-tól idegenben kikaptak, majd fogadták a jelenleg éllovas Vácot, amely könnyedén múlta őket felül 5-1-re.

Ezt követően rendkívül fontos volt számukra, hogy az egyik közvetlen rivális a Videoton II. ellen győzni tudjanak. Vasárnap Szentlőrincen Verdó Valentin góljával 1-0-ra felülmúlták a “kisvidit”, amellyel feljebb léptek a tabellán.

Csapatunk az elmúlt két mérkőzésen is veszített előbb Vácon, majd a Magyar Kupában a PMFC ellen.

Ez utóbbi szinte borítékolható volt, hiszen 2 osztálynyi különbség van a két gárda között, ennek ellenére voltak pozitívumai a mérkőzésnek. Egyrészt egy jóval nagyobb iramú összecsapáson vehettek részt labdarúgóink, másrészt hogy egy NB I-es csapat ellen 4-5 gólhelyzetet is sikerült kialakítani, erre pedig lehet építeni a jövőben.

Az építkezést azzal kell kezdeni, hogy ezeket a kialakított helyzeteket be kell lőni és akkor jönni fognak az újabb győzelmek.

A váci klub vezetői rendkívül korrekt módon elismerték, hogy nagy esélyt szalasztottunk el otthonukban hiszen már az első félidőben eldönthettük volna a 3 pont sorsát.

De tudjuk, hogy a fociban a VOLNA és a HA nem játszik, ezért kár is keseregni a múlton, azonban a pozitívumokra viszont lehet és kell is építkezni.

A Szentlőrinc ellen is bizonyára meglesznek a helyzeteink, amelyeket hatékonyan gólra is kell váltani.

A hétvégi találkozó játékvezetője Szommer Attila, aki a Kozármisleny – Maglód 7-2 illetve a Szentlőrinc – Vác 1-5 meccseken már mindkét csapatnak vezettet az idei bajnokságban.

Hajrá Kozármisleny!

 

Szólj hozzá a bejegyzéshez!