A Siófok ellen a 3 pont megszerzése a cél!

Az új Kozármislenyi Stadion még nem rendelkezik használatba vételi engedéllyel (ez folyamatban), és még a pálya talaja sem használható tétmérkőzésre, ezért kicsit kitolódik a pécsi “hazai pályás” szereplésünk.

Vasárnap egy velünk hasonló játékerőt képviselő együttest, a Siófokot fogadjuk, akik 27 pontjukkal a bajnoki táblázat 13. helyén állnak, 5 ponttal előzik meg csapatunkat.

A Siófok az eddigi 2 tavaszi fordulóban 4 pontot szerzett, előbb hazai környezetben végeztek 1-1-re a ZTE ellen (a zalaiak csak a 89. percben egyenlítettek), illetve Mosonmagyaróvárról 2-1-es sikerüknek köszönhetően értékes pontokkal távoztak.

Siófokon csapatunkhoz hasonlóan edzőváltás történt, Kopunovics helyét Disztl László vezetőedző vette át, de új érkező játékossal is erősítettek, Lázár Zsolt a Győri ETO-ból érkezett – ő a téli felkészülés során 2 alkalommal is készült csapatunkkal -, rajta kívül a rutinos Czvitkovics lehet erősítés, amennyiben ő egészséges lesz és segíteni tudja csapatát.

28_siofok_20150812_525

Az őszi fordulók során Siófokon úgy szaladtunk be egy vereségbe, hogy kezünkben volt a mérkőzés, a félidőben Beke góljával 1-0-ra vezettünk, majd volt esély az előny növelésére is, de végül a hazaik a 2. félidőre megtáltosodtak és szinte valamennyi helyzetüket gólra váltották, így 4-1-re felülmúltak bennünket. Tegyük hozzá, hogy akár fordított eredmény is születhetett volna!

Most ezért a vereségért is vissza lehet vágni, illetve a pontot gyűjtését is meg kellene kezdeni, még akkor is, ha nem teljes a keretünk és akad még hiányzó.

A hétvégi mérkőzésen még biztosan nem léphet pályára Beke és Grumic és Causic, akik eltiltásukat töltik. Az eltiltottak mellett, akadnak betegséggel bajlódók és sérülésből épphogy csak visszatérő játékosok is.

Sorsolásunk sem könnyű, ezért egy hazai mérkőzésen mindenképpen szükség az eredményes szereplésre, a pályára lépő játékosok mindannyian azon lesznek, hogy sikerüljön győzelmet aratni.

Mosonmagyaróváron pontszerzéssel kalkulált a szakmai stábunk és ettől nem is álltunk messze, csak egy pontrúgásból szerzett góllal tudott fölénk nőni a hazai csapat.

A Puskás Akadémia otthonába tudtuk, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, így egy éles tétmeccsen lettek tapasztaltabbak a fiatalok és tudtak jobb formába lendülni a sérülésből visszatérők, aminek inkább már a következő fordulókban lehet hozadéka majd.

Az NB II-es mezőny eléggé kiegyenlített, szinte bárki legyőzhet bárkit, nincsenek nagy különbségek, főképp a középmezőny csapatai között, így szinte minden apró momentumnak nagy szerepe lehet egy ilyen kiegyenlített erők összecsapásán.

Csapatunk az új szakmai stáb irányításával gőzerővel dolgozik és készül hétről-hétre, mindenki kész arra, hogy megszerezze a Misleny az első tavaszai győzelmét.

SzanyoK_525_1

Szanyó Károly vezetőedzőnk így tekintet a hétvégi összecsapás elé.
“Kettősség van bennem. Az egyik rész, hogy a szegény embert még az ág is húzza, Lantos Levente és Kocsis Adrián megbetegedett az eltiltottak mellé, mondhatom, hogy a fél csapat nem áll rendelkezésre. Másrészt ugyanebből viszont nyitnék egy pozitív oldalt is, mert nagyon bízom azokban a játékosokban, akik a helyükre fognak kerülni, hogy bizonyítani fognak, hogy lehet rájuk számítani. A Puskás meccs után már elmondtam a srácoknak, hogy itthon semmi más nem elfogadható, mint a 3 pont. Mindig az a legerősebb csapat aki kivonul a pályára és mindig az a legerősebb keret ami rendelkezésre áll. De ettől függetlenül nem szabad elmenni az mellett, hogy standard játékosaink hiányoznak és sérülésből visszatérők fognak a padon ülni. Nagyon bízom a srácokban és abban a hozzáállásban, amit mutatnak hétről – hétre, mert ennek meglesz az gyümölcse. A hiányzókkal történő kiegészülés után pedig még inkább előrébb fogunk tudni lépni.”

A vasárnap 14:30-kor kezdődő összecsapást Dolnegó Bálint vezeti, segítői Bogár Gergő és Vígh-Tarsonyi Gergő lesznek, tartalék játékvezetőként pedig Kovács II. Gábor működik közre.

A mérkőzésre a korábbi beléptetési szabályok érvényesek, a hölgyek és a 14 éven aluli gyermekek ingyen tekinthetik meg a találkozót!

Sok szeretettel várjuk a szurkolókat!

Hajrá Kozármisleny!

 

2 hozzászólás

  1. MISLENY FAN szerint:

    MÁMA MEGINT GYŐZZÜNK!!!
     
    Gyerünk srácok, mindent bele!

    HAJRÁ KOZÁRMISLENY!!!!!!!!!!!!!!!!!

  2. Pusás József szerint:

    Hajrá Misleny! Bravó Srácok, gratulálok a győzelemhez, megérdemeltétek!

    Már nagyon kellett.
    Üdv. mindenkinek.

Szólj hozzá a bejegyzéshez!