A listavezető SZEOL otthonába látogatunk

Vasárnap délután a SZEOL SC-hez látogat  NB III-as Kozármisleny.

A két csapat történetében ez lesz a 7. összecsapás, az eddigi találkozókon 3 szegedi és 2 kozármislenyi győzelem született, egyszer pedig döntetlenre végeztek a csapatok.

A 2014/2015-ös évben amikor együttesünk ezüstérmes lett az NB III-as bajnokságban, mindkét alkalommal 2-1-re a szegediek nyertek.

A következő évben ősszel Kozármislenyben 2-1-re győzni tudtunk, de a tavaszi “visszavágón” Szegeden ismételten veszítettünk (1-0-ra). Az a vereség volt az NB III-as bajnokságot toronymagasan – éppen a SZEOL előtt  – megnyerő együttesünk egyetlen veresége a 2015/2016-os évben.

A tavalyi NB II-es szezonba mindkét gárda feljutott, így ismételten összecsaptak a felek. Ősszel a Pécsett megrendezett találkozón Lantos Levente góljával 1-0-ra sikerült nyerni, tavasszal a Tisza parton viszont gól nélküli döntetlen született.

Mivel az NB II-ből mindkét együttes búcsúzott, így most ismételten megmérkőzhetünk egymással.

A SZEOL SC a kiesést követően jobban együtt tudta tartani a csapatát és ha nem is egyértelműen kimondva, de szeretnének visszakerülni a másodosztályba.

Jól kezdték a bajnokságot, hiszen zsinórban 5 alkalommal is győzni tudtak. Fontos volt a jó kezdet számukra, a nyitófordulóban éppen a legnagyobb rivális PMFC ellen tudtak 2-1-re győzni.

A következő hetekben 1-0-ra nyertek a Bp. Honvéd II. otthonában, majd ugyanilyen arányban otthon a Paks II. ellen is.

A 4. fordulóban szűkösen ugyan, de Vecsésen is győztek (újból 1-0-ra), majd hazai pályán 2-0-ra múlták felül a Hódmezővásárhelyt.

Első vereségüket a 6. fordulóban szenvedték el, ekkor Szentlőrincen kaptak ki 2-1-re. A következő fordulóban aztán javítottak, a Szekszárdot a Tisza partján 1-0-ra sikerült legyőzniük.

11_szeol_20160312_525

A következő idegenbeli fellépésen viszont ismét alulmaradtak a szegediek, az Iváncsa otthonában 1-0-ra kaptak ki.

Ez a vereség azért lehet igazán fájó, mert a közvetlen üldözők közül a Tiszakécske ikszelt, míg a Dunaújváros kikapott (a PMFC-től), így az 1.-4. helyezett csapat nagyon összerázódott és 3 pontos különbségen belülre került.

Ami pozitívum a szegediek számára, hogy vereségük ellenére is ők maradtak a listavezetők.

A SZEOL SC egy masszív csapat, amely sokszor rutinjának köszönhetően hozza a mérkőzéseit, nem a véletlen műve a sok 1-0-ra (vagy 1 gólos különbséggel) megnyert mérkőzés.

Ezúttal is lesz aktuális ellenfelünk soraiban korábbi kozármislenyi labdarúgó, Gajág Gergő a 2014/2015-ös évben ezüstérmes gárdánkat erősítette, de immár 3. idényét kezdte meg Szegeden.

Csapatunk a Dabas ellen hazai környezetben botlott, bekaptuk első gólunkat hazai pályán és elvesztettük veretlenségünket is.

A Dabas ellen valami hiányzott a játékunkból, ha nem is játszottunk rosszul és sikerült helyzeteket, gólhelyzeteket is kidolgoznunk, összességében nem érdemeltünk győzelmet.

Ahogy Németh Zsolt edzőnk elmondta, lehet, hogy korán hitte el a csapat, a játékosok, hogy már jók vagyunk és ez bosszulhatta meg magát.

Reméljük, hogy időben jött a figyelmeztetés, hogy csak akkor tudunk eredményesek és sikeresek lenni, ha megmarad az előző hetekben látott mentalitás és szellemiség.

A csapat a héten azon dolgozik, hogy vasárnap borsot törjön a SZEOL orra alá és látva ezt az NB III-as mezőnyt akár meglepetést is okozzon Szegeden.

Ahogy két középmezőnyhöz tartozó csapat is (Iváncsa és a Szentlőrinc) le tudta győzni a SZEOL SC-t, úgy csapatunk is képes lehet ugyanerre, így a Dabas ellen elhullajtott pontokat akár azonnal vissza is lehet szerezni.

Hajrá Kozármisleny!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!