A listavezető otthonába látogatunk

NB II-es labdarúgóink a nagy múltú MTK otthonában folytathatják kiváló szereplésüket.

Csapatunk a tavaszi 5 forduló során még veretlen, mindkét hazai mérkőzésünket megnyertük, a három idegenbeli összecsapásunk pedig egyaránt döntetlennel zárult. Ahhoz, hogy kiváló tavaszi sorozatunkat folytassuk, újabb komoly próbatétel előtt állnak futballistáink, hiszen ezúttal a listavezető otthonában lépnek pályára.

A 23-szoros Magyar Bajnok és 12-szeres Magyar Kupa győztes MTK tavasszal csak 4 mérkőzést játszott, mivel a 16. fordulóra kiírt Budaörs elleni bajnokijukat későbbre halasztották.

Érdekesség, hogy idegenben mindkétszer győztek Garami József tanítványai (BKV Előre 0-4, Ajka 0-1), de hazai pályán mindkét alkalommal 1-1-es döntetlen értek csak el (Videoton II., Gyirmót).

Annak ellenére, hogy az MTK egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mégis tetemes, 9 pontos előnyben van a 2. és 3. helyezett, de azonos pontszámmal bíró Tatabánya és Kozármisleny csapataival szemben.

Az MTK nem titkolt célja, hogy 1 év másodosztályú szereplést követően jövőre ismét a legmagasabb osztályban szerepeljen. Erre jelen állás szerint minden esélyük meg is van, hiszen a 20. fordulóban úgy vezetnek 9 ponttal, hogy eggyel kevesebb mérkőzést játszottak mint riválisaik. Ezen kívül mellettük szól, hogy az élmezőny csapatai közül talán az MTK játssza a legszebb és legeredményesebb focit.

Keretük tele van fiatal, sikeréhes labdarúgókkal, de akad köztük komolyabb NB I-es múlttal is rendelkező is pl. Kanta József. Érdemes megemlíteni a még csak 20 éves de már 33 NB I-es meccsel bíró Tischler Patrikot is, aki 11 góljával vezeti az NB II Nyugati csoportjának  góllövő listáját.

Az MTK Akadémiája évről évre ontja a tehetségeket, így a mostani NB II-es kitérő talán jó ugródeszka a fiataloknak, akik jövőre már másodosztályú rutinnal az NB I-ben fejlődhetnek tovább.

Ősszel a két csapat emlékezetes mérkőzést vívott Kozármislenyben, ahol egy kiváló iramú és színvonalú, a vendégek által is első osztályú találkozónak minősített gólokban gazdag meccsen 5-3-ra nyertek Kantáék.

Azon a mérkőzésen talán jobb eredményt is elérhettünk volna, ha nincs a hétközi kettős emberhátrányban megvívott hartai 120 perces kupameccs, ami nagyon sokat kivett együttesünkből. Ennek ellenére úgy alakult a találkozó, hogy 3-3-as eredménynél a 71. percben 11-eshez jutott csapatunk. Bár ismerjük a mondást, hogy a sportban nincsen ha, de talán ha az a 11-es bemegy, akkor nem veszítettük volna el a mérkőzést. Sajnos fáradt csapatunk a végjátékban kapott még 2 gólt, így az MTK 5-3-ra nyert és elvitte a 3 pontot.

A vasárnapi találkozón biztosan lesz hiányzója együttesünknek. Gyánó Szabolcs  a Dunaújváros elleni kiállítását követően szigorú 4 meccses eltiltást kapott, így ő nem léphet pályára.

A 16.00-kor kezdődő MTK-Kozármisleny NB II-es rangadó emeli a 100 éves a Hidegkúti stadion apropóján megrendezésre kerülő egész napos rendezvény sorozat.

14.00-kor  MTK-Ferencváros gálamérkőzést rendeznek, ahol az elmúlt évtizedek nagy közönség kedvencei lépnek pályára mindkét ősi rivális színeiben.

Hajrá Kozármisleny!

4 hozzászólás

  1. misi szerint:

    Estleg, netalán, történetesen, véletlenül stb., lesz online tudósítás a meccsről? Mármint ma, élőben! 🙂

  2. krisz025 szerint:

    Félidőben:0-0

  3. lajos détári szerint:

    mi a vége?

  4. krisz025 szerint:

    1-0-ra nyert az MTK.

Szólj hozzá a bejegyzéshez!