A jó formában lévő Veszprémet fogadjuk

Szombaton 13.00-kor kerül megrendezésre utolsó őszi hazai mérkőzésünk, amikor a Veszprém gárdáját látjuk vendégül.

A találkozó játékvezetője Berger József, segítői ifj. Kormányos II. Gábor és Szvetnyik Bence lesznek.

Hétvégi ellenfelünk jelenleg a bajnoki táblázat 6. hely áll, 7 pont hátránnyal a 3. helyezett Kozármisleny mögött.

Vágó Attila együttese az elmúlt 5 fordulóban veretlen maradt, így egyértelműen kijelenthető, hogy jó formában van.

A 9. fordulóban hazai pályán győzték le a BKV-t, majd nagy meglepetésre Felcsúton sem szenvedtek vereséget, értékesnek mondható 1-1-es döntetlent értek el a listavezető és még mindig veretlen Puskás Akadémia otthonában.

Ezt követően hazai pályán, 2-2-es döntetlenre futotta erejükből a Sopron ellen (a vendégek csak a 90. percben egyenlítettek), majd Baján, a szezon legnagyobb különbségű győzelmét aratták, 9-1-re győzték le a házigazdákat.

A múlt hétvégén, magabiztos, megérdemelt győzelmet arattak, az előző héten a Zetét verő  Csákvár ellen.

Mindenképpen figyelemre méltó a Veszprém jó szériája, de nem lehet más a célunk, mint hazai pályán felülmúlni őket.

A vendég gárda nem lesz ismeretlen csapatunknak, hiszen az első fordulót megelőző hétvégén, Magyar Kupa mérkőzésen már játszottunk ellenük. Akkor még jócskán alakulóban volt Márton Gábor együttese, ennek ellenére játékban föléjük kerekedtünk, de 0-0-ás végeredmény után a szerencsésebb Veszprém jutott tovább 11-esekkel.

A Veszprém együttesében 2 labdarúgó is 8 találatot ért el eddig (Szabó Zsolt és Homma), így a listavezető, 10 gólos Koller Krisztián mögött mindketten a 2. helyen állnak.

Csapatunk Zalaegerszegen remek játékkal rukkolt elő, és emberhátrányban is lefocizta a házigazdákat.

Erre a jó játékra egyértelműen lehet építeni, még akkor is, ha Egerszegen vereséget szenvedtünk.

Márton Gábor vezetőedző az elveszített összecsapás ellenére sem volt elégedetlen a játékosokkal, kiemelte, hogy remekül játszottunk és nagyon büszke valamennyi játékosára, mert a focit mi játszottuk.

Tettük mindezt úgy, hogy a pályára lépő 14 játékos átlagéletkora 21,6 év volt.

A mérkőzésen 2 új csapatkapitányt is avattunk, Kiss Márton viselte a kezdéskor a karszalagot, de kiállítása után Balaskó Csaba kapta a megtiszteltetést és ő volt a Misleny kapitánya.

Kiss Márton a 2 sárga lapot követő kiállítása után 1 meccses eltiltást kapott az MLSZ Fegyelmi bizottságától, ami azt is jelenti, hogy számára véget ért az idény, mert jövő hétfőn kerül sor a korrekciós térdműtétjére Székesfehérváron.

Szereplésünk idén is nagyszerűnek mondható, tavaly ilyenkor 25 ponttal álltunk, most ezt sikerült tovább javítani.

A Márton Gábor vezette szakmai stáb a játékosokkal együtt újabb győzelmekre vágyik, és a hátralévő 2 mérkőzésen a lehető legtöbb pontot szeretné begyűjteni.

A közvetlen riválisok közül a 2. Ajka a hátralévő fordulókban az ETO II otthonába látogat, majd a Gyirmótot fogadja.

A 4. helyezett Gyirmótnak sem könnyű a sorsolása, hiszen előbb a Tatabányát látja vendégül majd Ajkán zárja az őszt.

Az 5. ZTE a Haladás II-vel Szombathelyen, míg a Paks II-ve Zalaegerszegen mérkőzik, a 6. Veszprém pedig a Kozármislenyi vendégszereplést követően a Haladás II-t fogadja.

Ahogy azt már megtapasztalhattuk, az idei bajnokságban is szinte bárki legyőzhet bárkit, így nem létezik könnyű mérkőzés, minden találkozóra maximális koncentrációra van szükség.

Jelenleg kedvező pozícióban állunk, de mindenki tisztában van azzal, hogy nem a 13. forduló részeredménye a fontos, hanem a bajnokság végén kell az 1-5. helyek valamelyikén végezni és akkor tagjai lehetünk az egycsoportos NB II-nek!

Szurkoljunk a csapatnak hétvégén is, és buzdítsuk őket az újabb hazai siker megszerzéséért!

Hajrá Kozármisleny!

2 hozzászólás

  1. gattuso4 szerint:

     A Veszprém nagy reményekkel érkezik:vinni akarja a veretlenséget !

     Fiúk,tegyetek meg mindent,hogy ez nehogy így legyen ! ! !

     HAJRÁ  KOZÁRMISLENY ! 

  2. MISLENY FAN szerint:

    Fiuk zárjátok ezt a csodálatos öszt egy újabb nagyszerü gyözelemmel! Mi nagyon hálásak leszünk és továbbra is oroszlánbarlangá fogjuk varázsolni a stadiont!                                                HAJRÁ KOZÁRMISLENY!!!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!