A Bp. Honvéd otthonában a 8 közé jutás a tét az MK-ban

Az eddigi remek Magyar Kupa szereplés folytatásaként ismételten egy NB I-es csapattal kerültünk szembe, ezúttal oda-visszavágós rendszerben.

Az első mérkőzés október 28-án, szerdán, 17:00-kor Kispesten kerül megrendezésre, a mérkőzés játékvezetője Nagy Róbert, segítői Márkus Tamás, Punyi Gyula lesznek, a 4. játékvezető Böcskei Balázs.

Az NB II-es Siófok, majd az NB I-es Puskás Akadémia FC, aztán a Diósgyőr kiejtése után a Bp. Honvéd az újabb ellenfél.

Az előző párharcok során talán csak a Siófok ellen adtak valamire való esélyt a fogadóirodák a Kozármisleny továbbjutására és láss csodát, mégis talpon a Misleny.

Akárhogy is alakul a folytatás, erre a szezonra évek múlva is emlékezni fogunk, hiszen ha egy magasabb osztályú együttest búcsúztat egy csapat, arra azt is lehet mondani, hogy véletlenül sikerült, de háromszor, már nem lehet a véletlen műve.

Mindhárom kupamérkőzésen ugyan meglepetést okoztunk, de a látottak alapján nem volt meglepő egyik eredmény sem.

Valamennyi ellenfele ellen jobb játékot mutatott be a HR-Rent Kozármisleny és mindháromszor teljesen megérdemelten jutottunk tovább.

Azóta már országos híre van sikereinknek, nem mellékesen legutóbb M4 Sport jóvoltából az egész ország láthatta az, ahogy élő közvetítés során kiejtettük a Diósgyőrt.

Ha pusztán a tényeket és az erőviszonyokat vesszük figyelembe, úgy a Bp. Honvéd a Diósgyőrrel hasonló játékerőt képvisel (az NB I-es táblázaton is csak 1 pont a különbség a két csapat közt), így ha egy hasonló erősségű csapat ellen sikerült miért ne sikerülhetne újból…

Persze most annyival nehezebb a feladat, hogy két mérkőzésen dől el a továbbjutás, de talán előny, hogy először idegenben mérkőznek meg Németh Zsolt tanítványai a jobb nevű ellenféllel.

A Bp. Honvéd 16 pontjával jelenleg az NB I 6. helyén áll.

Remekül kezdték a szezont, hiszen az első 6 fordulóban 11 pontot gyűjtöttek, 2. helyen álltak, azóta viszont eltelt újabb 7 forduló, ebből csak 1-szer nyertek, 2 döntetlent értek el és 5-ször veszítettek, azaz csupán 5 pontot szereztek, így 13 fordulót követően visszacsúsztak a 6. helyre.

A hétvégén az MTK ellen léptek pályára és 2-1-re veszítettek, ami azt is jelenti, hogy több mint 1 hónapja nem nyertek az NB I-ben, így mondhatni hullámvölgybe kerültek.

A Honvéd két legeredményesebb labdarúgója Kamber 5 góllal, őt követi Youla 4 találattal.

Érdekesség, hogy házi góllövő listánkat holtversenyben vezető Nagy Krisztián a Bp. Honvéd színeiben, éppen a jelenlegi vezetőedzőnél Marco Rossinál mutatkozott be az NB I-ben.

Már sokszor láttuk, hogy egy játékos, korábbi csapata ellen kettőzött erővel igyekszik bizonyítani, így reméljük, hogy Nagy Krisztiánból is pozitív energiákat hoz ki a piros-feketék elleni összecsapás.

A mérkőzés megtekintéshez nincs szükség szurkolói kártyára, a jegyeket a helyszínen személyazonosságot igazoló okmánnyal (személyigazolvány, jogosítvány) lehet megvásárolni.

A Budapest Honvéd II. ellen már többször játszottunk tétmeccset, legutóbb augusztusban, Kozármislenyben 3-0-ra nyertünk , de az első csapatuk ellen tétmeccsen még nem léptünk pályára.

Hajrá Kozármisleny!

4 hozzászólás

  1. MISLENY FAN szerint:

    ELŐRE MISLENY INDULJ A HARCRA FEL, A DIADAL VÁR MOST REÁD!!!

    Gyerünk srácok Kispest még nem lehet a végállomás.
    Veletek leszünk, győzni akarunk!

    HAJRÁ KOZÁRMISLENY!!!!!!!!!!!!!!!

  2. bblinky szerint:

    1 csak 1 legény van talpon a vidéken!!!!!
    HAJRÁ Kozármisleny!!!!!

  3. hurrá! szerint:

    Itt már csak a Honvédnak van veszteni valója! Persze jó lenne nyerni! Ezért megyünk holnapután Kispestre! HAJRÁ MISLENY!!!!!!!!!!

  4. Pepe szerint:

    1-2! Szép volt!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!