A Baja csapatát fogadjuk szombaton

Szombaton 17:30-kor kerül megrendezésre a Kozármisleny – Baja NB III-as mérkőzés a bajnokság 26. fordulójában.

Hétvégi vendégeink jelenleg a 15. pozíciót foglalják el és amennyiben nem táltosodnak meg az utolsó 5 fordulóban, úgy valószínűleg a kiesés sorsára jutnak, hiszen 9 pont a hátrányuk a bennmaradást érő 13. helytől, ami jelentősnek tekinthető.

A Baja a múlt hétvégén a másik baranyai csapatot, a Szentlőrincet fogadta és a egészen a 62. percig 1-0-ra vezetett is, amikor Gránicz Patrik egalizált, majd Vadas és Lóth góljaival fordított a ‘Lőrinc így értéke 3 ponttal tértek haza a Sugovica partjáról.

A tabellán elfoglalt helyezések alapján a szombati összecsapás esélyese a Kozármisleny, de hogy az esélyesség a pályán is realizálódjon, azért sokat kell tenniük játékosainknak és jó ha mindenki fejben tartja, hogy a Baja okozott már tavasszal is meglepetést, többet közt győzni tudtak Monoron, akik jelenleg a tabella 3. helyén állnak.

Ezen kívül a Baja legyőzte a Maglódot is (ami például nekünk nem sikerült  tavasszal) és Orosházáról is elhozták a 3 pontot.

Egy biztos, hogy kényelmesen, dekoncentráltan nekünk is meggyűlhet a bajunk velük, ezért úgy kell készülnie a csapatnak, mintha egy élcsapatot látnánk vendégül.

Az ősszel Baján megrendezett mérkőzés több szempontból is emlékezetes, egyrészt mert idegenben sikerült 4-1-re diadalmaskodni, másrészt Fenyvesi Olivér ritkán látható nagy gólt lőtt, harmadrészt nem mindennapi esemény volt, amikor játék közben kilyukadt a labda.

Együttesünk a múlt hétvégén Dabason vendégszerepelt, ahol Lauer jóvoltából a 43. percben megszereztük a vezetést. Lauer ezzel már 12 találtnál jár és üldözi a góllövőlistát vezető 14 gólos Zsolnait és Havasit.

Sajnos az 1 gólos előny kevésnek bizonyult, hiszen a 82. percben Bozsik révén egyenlített a Dabas, így 2 pontot elcsent tőlünk.

Persze nézhetjük úgy is, hogy ezzel a döntetlennel a 4. helyezett Dabast továbbra is 5 pontos különbséggel magunk mögött tartjuk, ami a dobogós helyek megszerzése szempontjából nem elhanyagolható.

Talán néhányan csalódásként élték meg, hogy több tavaszi mérkőzésen nem sikerült nyerni, ennek ellenére tény, hogy a tavaszi fordulók eredményei alapján a Kozármisleny FC együttese 18 megszerzett pontjával az első helyen áll.

18-18 pontja van a SZEOL-nak és a Monornak is (de rosszabb a gólarányuk), majd három 17 pontos gárda: Vác, Gyula és REAC következik, tehát rendkívül szoros az élmezőny.

A hajrához érkeztünk, már csak 5 forduló van vissza a bajnokságból, ezeken fog eldőlne a bajnoki cím, illetve a dobogós helyek sorsa egyaránt.

A Kozármisleny – Baja mérkőzés játékvezetője Brezovai Zoltán, segítői Lászlai Róbert és Török Sándor lesznek!

A találkozót a korábbiakhoz hasonlóan a gyermekek és a hölgyek ingyen tekinthetik meg.

Hajrá Kozármisleny!

 

 

Szólj hozzá a bejegyzéshez!