A 2. helyről várjuk a csákvári összecsapást

A 20. fordulóból elhalasztott találkozó pótlására kerül sor szerdán 17.00-kor Csákváron, ahol Szabó Zsolt tanítványai vizitálnak.

Egy jó formában lévő együttes otthonába utazunk, hiszen a Bognár György vezette hazaiak 1 hét leforgása alatt 3 mérkőzést is megnyertek.

1 hete nagy meglepetésre Szombathelyen tudtak győzni (0-1), majd szerdán Bajáról is magabiztosan hozták el a 3 pontot (0-4), ezek után szombaton hazai környezetben 4-1-re verték a Paks II-t.

A három győztes meccs és az ezért kapott 9 ponttal feljöttek a 8. helyre, amely már osztályozót ér.

A Csákvár feltett célja, hogy meghosszabbítsa másodosztályú tagságát, ezért hazai pályán nem nagyon szabad pontot vesztenie.

A Csákvárhoz képest lényegesen jobb helyzetben van csapatunk, különösebb nyomás és teher nélkül, de ugyanakkor győzelmi reményekkel lépnek pályára Sólyom Csabiék szerdán. A bajnoki táblázat 2. helyezett csapata nem is utazhat másképp a középmezőnyben helyet foglaló Csákvárhoz.

A Haladás II. ellen aratott győzelmünkkel újabb lépést tettünk céljaink elérése felé, de egy újabbat szeretnénk lépni Csákváron is.

Bár tavasszal kétszer veszítettünk, de mégis megjegyeznénk,hogy egyenlő létszám mellett eddig egyetlen egyszer sem kerültünk gólhátrányba a mérkőzések alatt, és csupán egy találatot kaptunk, mégpedig a Puskás Akadémia ellen. Ez a teljesítmény elismerésre méltó, amire lehet építeni a későbbiek során is.
Az emberhátrányban illetve kettős emberhátrányban elveszített mérkőzések ilyen szempontból nehezebben értékelhetőek, hiszen ott komoly hátrányban és ellenszélben futballozva maradtunk csak alul.

A Csákvár stabil középcsapat és emlékezhetünk, hogy ősszel sem könnyen fektettük őket két vállra. A félidőben még 1-0-ra vezettek a vendégek, aztán a szünet után Karacs Roland góljával egyenlítettünk, majd Koller és Zsdrál révén 2 újabb gólt szereztünk és itthon tartottuk a 3 pontot.

Jó hír, hogy Városi Viktor és Fenyvesi Olivér is letöltötte eltiltását, így tovább bővül a keret létszáma, ezáltal a Szabó Zsolt – Mucha József vezette szakmai stáb variációs lehetősége!

Szurkolunk a srácoknak! Mindent bele!

Hajrá Kozármisleny!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!